A könyvtárosok világnapját ünnepelte a héten a világ. A rohanó, digitális világban ma
már kevesebben ülnek be egy-egy könyvtárba, pedig az igazi kincsekre ott bukkanhat az ember. A muzeális könyvtárban például hozzávetőleg 40 ezer kötetet őriznek, amelyből a legrégebbi egy IX. századi kódextöredék, de megtalálható a polcokon a Miskolci töredéknek nevezett kódex is. Az állományból 17 ezer muzeális kötetnek minősül. Varga Gábor nem emlékszik, konkrétan miért szerette meg a könyveket, de azt biztosan tudja, mindennapjainak mindig része volt a könyvtár.
– Általános iskolában volt könyvtárhasználat óránk, már akkor rácsodálkoztam a könyvekre, a könyvtáros nagyon izgalmas dolgokat mesélt – mesélte Varga Gábor, aki könyvtár–történelem szakon végett, majd a városi könyvtárnál kezdett dolgozni.
Kezdetben a Szabó Lőrinc Könyvtár tájékoztató könyvtárosa volt, majd két évvel később a földszinten található muzeális könyvtárba került.
– A sors hozta, hogy ide kerültem. A harmadikon dolgoztam, de mindig ide, a földszintre jártam kávézni, mert nagyon finom kávét csináltak, aztán egyszer csak itt maradtam. Egy jó kávé és egy jó könyv nagyon sokra képes – tette hozzá a muzeális könyvtár vezetője, akinek tevékenysége mára kiterjedt, így sajnálatára egyre kevesebb időt tud a könyvek között tölteni.
Kiss J.
Fotó: F. Kaderják Cs.
már kevesebben ülnek be egy-egy könyvtárba, pedig az igazi kincsekre ott bukkanhat az ember. A muzeális könyvtárban például hozzávetőleg 40 ezer kötetet őriznek, amelyből a legrégebbi egy IX. századi kódextöredék, de megtalálható a polcokon a Miskolci töredéknek nevezett kódex is. Az állományból 17 ezer muzeális kötetnek minősül. Varga Gábor nem emlékszik, konkrétan miért szerette meg a könyveket, de azt biztosan tudja, mindennapjainak mindig része volt a könyvtár.– Általános iskolában volt könyvtárhasználat óránk, már akkor rácsodálkoztam a könyvekre, a könyvtáros nagyon izgalmas dolgokat mesélt – mesélte Varga Gábor, aki könyvtár–történelem szakon végett, majd a városi könyvtárnál kezdett dolgozni.