Ugrás a tartalomra

Sorozatos gyújtogatás Lyukóvölgyben?

Létrehozva
Ismét kigyulladt egy ház a hétvégén Lyukóvölgyben, idén ez már a sokadik ilyen eset a városrészben. A helyszínre a Lyukóvölgy – Vasgyár Polgárőr Egyesület polgárőrei értek ki először, a lakók szerint egyértelműen gyújtogatás-sorozatról van szó.
2013-04-19_22.07.21.jpg

Losonczi János, a Lyukóvölgy – Vasgyár Polgárőr Egyesület egyesület szóvivője portálunknak elmondta, polgárőreik valamivel messzebb, fatolvajokra vadászva járőröztek péntek éjszaka, amikor észrevették, hogy tőlük nem messze lángokban áll egy ház. Először gyalogosan próbálták a helyszínt megközelíteni, de a természeti adottságok miatt végül autóval tudtak eljutni a helyszínre. Azonnal értesítették a tűzoltóságot, akik megkérték a polgárőröket: ha tudnak, gépkocsival menjenek eléjük és vezessék őket. A tűz ugyanis olyan helyen keletkezett, ahol még utcanév sincs. Az egyik polgárőr szolgálati autóval a tűzoltók elé ment, másik kettő pedig a helyszínt biztosította.

- A polgárőrök a helyszínen szerzett információk alapján megtudták, hogy csak az idei évben ez a negyedik ilyen gyújtogatás. Az ott élők félnek, mert sosem tudhatják, nem az ő házuk lesz-e a következő? - mondta el Losonczi János. Mint fogalmazott, a további esetek megakadályozása érdekében polgárőrségük kiemelt figyelmet fordít e területre, együttműködve más egyesületekkel, illetve a társszervekkel.

Mint arról beszámoltunk, március 8-án több épület is kigyulladt Lyukóvölgyben: egy 30 négyzetméteres hétvégi ház, valamint a mellette álló kőház tetőszerkezete égett, teljes terjedelmében. A tüzet a kiérkezést követően, a tűzoltók rövid időn belül eloltották, mintegy 100 méterre azonban egy másik leégett faházat is találtak. A helyiek akkor is gyújtogatást emlegettek. Mint mondták, tavaly is leégett itt egy faház, az sem volt véletlen.

Április 2-án ugyancsak Lyukóban, a Magyar-tanyán történt  tűzeset, ahol ketten sérültek meg: egy 30 év körüli férfi égési sérülést szenvedett, egy nő pedig füstmérgezést kapott. Elsődleges információk szerint az épület áramellátását aggregátorról biztosították, a az üzemanyag utántöltésekor keletkezett a tűz, melynek során a lakás 5 négyzetméteres konyhája kiégett.

Szepesi S.
Fotó: Lyukóvölgy – Vasgyár Polgárőr Egyesület