Biosajt, biogabona, biopálinka, biogyümölcslé. Egészséges ételekből, italokból, valamint újrahasznosított anyagból készült termékekből bőséges volt a kínálat a Tudomány és Technika Háza előtti téren. Helyi termelők kínálták áruikat. A rendezvény szervezői szerint egyre nagyobb az igény az ilyen portékák iránt.
Lenkey Péter, az Észak-Magyarország Flórája, Faunája Alapítvány programkoordinátor elmondta, a cél az, hogy a vidék-város kapcsolatát még jobban élénkítsék, megismertessék a lakosságot az egészséges, biotermékekkel és a helyi termékekkel.

A rendezvény egyik újdonsága a magbörze volt. A gazdák itt ingyen csereberélhették a vetőmagokat, de vásárolni is lehetett belőlük. Az érdeklődők előadásokat is hallhattak, amelynek témája természetesen a fenntartható fejlődés volt.
A rendezvény célja, hogy elősegítse a térségek közötti kapcsolatok elmélyítését a régión belül, erősítse az összetartozást, hogy javítsa a magyar vidékről alkotott összképet. A projektet a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat javaslata alapján az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap 2 és fél millió forinttal támogatta.
Programok is színesítették a Föld-napi seregszemlét. A gyerekeket Fabók Mancsi Bábszínházi előadása, a felnőtteket pedig a Miskolci Musical és Dalszínház előadói szórakoztatták.

Más szervezet is programokkal készült a Föld Napjára. Az Ökumenikus a Segélyszervezet miskolci családok átmeneti otthonának lakói a Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium 30 diákjával összefogva tisztította meg szűkebb és tágabb környezetüket, illetve virágok ültetésével tették még szebbé lakóhelyüket . A tevékenységbe a szakmai gyakorlatukat a segélyszervezet intézményében töltő német hallgatók (Fachakademie für Sozialpädagogik) is bekapcsolódtak.
A Herman Ottó Múzeum pedig Földkóstoló címmel szervezett családi napot, ahol különböző foglalkozásokkal vártak kicsiket és nagyokat szintén a Föld Napja alkalmából.

Az ötletet John McConnell vetette fel 1969-ben egy UNESCO konferencián, San Franciscóban. A Föld napját első ízben 1970. március 21-én tartották, ami az északi féltekén a tavasz első napja. A napot 175 országban tartják, Magyarországon 1990 óta rendezik meg.
Tajthy Á.
Fotó: Juhász Á.