Igazi tavaszi bringás idő várta április 22-én, a Föld napján (1970, Magyarországon 1990 óta) a Népkert mellett a Critical Massre gyülekező kerékpárosokat. Idén 16. alkalommal kelt útra a kritikus tömeg országszerte, melynek fontos célja, hogy felhívja a figyelmet e környezetbarát és eljutási idejét tekintve is versenyképes városi közlekedési módra, a kerékpározásra.
A gyülekezés helyén, a II. Rákóczi Ferenc könyvtár előtt a Miskolci Rendőrkapitányság a szuperbringa program keretében ingyenes kerékpár-átvizsgálást tartott. A szabályosnak talált járművek gazdáit apró bringás ajándékkal jutalmazták. Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kiemelte, egyre népszerűbb a kerékpáros közlekedés Miskolcon, ám sokan nincsenek tisztában azzal, mik a kötelező tartozékok a kétkerekűhöz – ezért „települtek” ki a Népkerthez akciójukkal.

A mintegy félezer kerékpárosból álló menet délután 5 órakor indult a Generali Aréna előtti térről. A felvonulás a következő útvonalon vezetett: Sportcsarnok – Mindszent tér – Papszer – Kálvin u. – Petőfi u. – Malomszög u. – Tizeshonvéd u. – Győri kapu – Thököly u. – Kőporos – Andor utca – Károly u. – Győri kapu – Szent Anna tér – Szent István u. – Hunyadi u. – Dayka Gábor u. – Kis-Hunyad u. – Palóczy u. – Deák tér – Hősök tere – Kazinczy u. – Görgey u. – sportcsarnok.
Az előző évektől eltérően ezúttal csak a célba érkezés után emelte magasba kerékpárját egy emberként a Critical Mass. Kunhalmi Zoltán, az egyik főszervező elmondta, sokat fejlődött az elmúlt években a kerékpáros kultúra Miskolcon, de tovább kell építeni az infrastruktúrát.
– Azt tapasztaljuk, hogy sokan igénylik ezt a rendezvényt nemcsak üzenete, hanem az élmény miatt is – tette hozzá.

A kritikus tömeg útvonalával felhívta a figyelmet két, problémás elemre is: szeretnék a Papszer utcán a kétirányú kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtését, de gondot okoz a kerékpárosoknak az északi tehermentesítő út és Kőporos közötti kapcsolat megoldatlansága is. A kezdeményezés egyébként nem az autóvezetők ellen szerveződik, hanem az élhető Miskolcért, amihez épp az autósok együttműködésükre van leginkább szükség.
Az első CM-t Miskolcon 2005-ben rendezték, akkor 26-an tekertek a Hősök teréről az Ady művelődési házig, mára azonban több száz résztvevősre nőtte ki magát a rendezvény.

Bár Budapesten a tervek szerint nem rendeznek több Critical Masst, a miskolci szervezők nem gondoltak még a sorozat befejezésére, a tervek szerint jövőre is lesz CM Miskolcon - azt megelőzően pedig az őszi autómentes napon is népszerűsítik ezt a közlekedési módot.
Hétfőn a „Bringázz a munkába!” – kampány is elindult. A kezdeményezés célja, hogy biciklivel járjanak az emberek munkába, iskolába, ez által „gyűjtsék a kilométereket”. Aki legalább nyolc alkalommal bringázik a munkába (vagy ide-oda a városban) április 22. és május 25. között, és regisztrálja útját saját online naptárában a http://kerekparosklub.hu/bam oldalon, értékes díjakat nyerhet. Az akció megnyitójának szombaton a Magyar Kerékpárosklub „Szevasz, Tavasz!” napja adott otthont a budapesti Carl Lutz rakparton.
S. P.
Fotó: F. Kaderják Cs.