Mint ismert, a vasárnapi mérkőzés után a gépjárművekkel hazafelé tartó szurkolók között a Csermőkei úton, este hét óra körül szóváltásra, majd tettlegességre került sor.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Gaskó Bertalan elmondta, a drukkerek összecsapása az időközben beszerzett orvosi vélemény szerint egy főnél nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, míg öt személynél könnyebb sérülést eredményezett. Ahogy arról portálunk is beszámolt, a vendégszurkolók az utcai tettlegesség során azt az idegen házat is megrongálták, ahová a két hazai drukker a túlerőt látva bemenekült.
– A pillanatok alatt fellángoló szurkolói incidenst követően a rendőri biztosítási feladatokban részt vevő Készenléti Rendőrség miskolci, valamint nyírbátori csapatszolgálati egységei a közrendet azonnal helyreállították. A rendőrjárőrök azt a két hazai szurkolót, akik az elsődleges információk szerint az összetűzés kiváltói voltak, azonnal elfogták és előállították – mondta Gaskó Bertalan.
A szóvivő hozzátette, az ügyben a Miskolci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya id. V. László 56 éves és ifj. V. László 36 éves miskolci lakos bűnügyi őrizetbe vétele mellett súlyos testi sértés és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.
A DVTK nem reagál a történtekre.
minap.hu