Ugrás a tartalomra

Felújított kocsik a miskolci vonalon is

Létrehozva
Elkezdődött, és az elkövetkező években folyamatos lesz a gyorsvonatokban közlekedő kocsik felújítása. A korszerűsítésen átesett járművekkel a miskolci utasok is találkozhatnak.
Folytatja a MÁV-START a tavaly elkezdett járműfelújítási programját, amelyet a 2012-es utaselégedettségi felmérés eredményeit is figyelembe véve indított el. A komfortosabb utazási körülmények biztosítása érdekében a megvalósítás már hónapok óta folyamatos, először az elővárosi kocsik korszerűsítését kezdte el a vasúttársaság, majd a gyorsvonati járművek felújítása indul el. Minderre az érintett kocsik átlagéletkora (39-40 év) és a napi 2600-2700 vonat kiállításához szükséges, feszített mértékű járműkihasználtság miatt van szükség.

vasutikocsi_felujitas.jpg

A jelenlegi felújítások a már elhasználtabb, de várhatóan még évekig igénybe vehető gyorsvonati kocsikat érintik, mind az első-, mind a másodosztályú, illetve mind a termes, mind pedig a fülkés járművek esetében. Megújulnak a belső terek, cserélik a padlóburkolatokat, az ülések az InterCity-kocsiknál megszokott, kopásálló ülésszövetet, a teljes belső tér pedig az új színvilágnak megfelelő festést kap. Az ablakkeretek és az ablakok szigetelését javítják, valamint az üvegeket speciális hővédő fóliával is bevonják a szakemberek, továbbá a fűtési rendszerek légcsatornái is felújításra kerülnek. Az utazási komfortérzet növelését szolgálja a kisasztalok cseréje és a hosszú tükrök beépítése is. A rongálások mielőbbi és minél kevesebb költséget felemésztő helyreállítása érdekében a belső falakat és a külső kocsifelületet is antigraffiti réteggel látják el a műhelyekben.

A felújított, gyorsvonati kocsikkal a Budapest–Miskolc–Sátoraljaújhely/Nyíregyháza, a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony, a Budapest–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vasútvonalon, illetve a főváros, Cegléd, Kecskemét és Szeged között közlekedő vonatokban találkozhatnak az utazók.

A korszerűsítéseket a szakemberek folyamatosan végzik a MÁV-Gépészet telephelyein. A vasúttársaság a tervei alapján 2013-ban és 2014-ben összesen háromszáz járművet újít fel, amelynek eredményeként folyamatosan javuló minőséggel áll az utasok rendelkezésére.

minap.hu