Ugrás a tartalomra

Fogyasztóbarát vállalkozások

Létrehozva
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elsőként kapta meg a fogyasztóbarát minősítést a balkányi székhelyű Marján és Társa Kft., az erről szóló tanúsítványt Csákiné Gyuris Krisztina, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgató-helyettese adta át a vállalkozás képviselőinek hétfőn a szabolcsi megyeszékhelyen.
A fogyasztóbarát emblémát országosan már nyolc vállalkozás kapta meg a hatóságtól - mondta el a főigazgató-helyettes az átadás előtt megtartott sajtótájékoztatón. Az Eger-Park Hotel Kft., a büféket és főzőkonyhákat üzemeltető dunaújvárosi Pinxit 2003 Kft., a bajai Béles Vendéglátó és Kereskedelmi Kft. a Miskolc Autóház Kft., a szegedi Green Living Hungary Kft., a szegedi Napfényfürdőt üzemeltető Ligetfürdő Kft. és az egri Answer Bau Hungária Kft. nyerte el eddig a címet.

Az NFH által korábban elindított pozitív lista továbbgondolásaként megszületett kezdeményezés célja, hogy kiemeljék és díjazzák azokat a vállalkozásokat, amelyek valamennyi hatósági és jogszabályi feltételnek megfelelnek, illetve többletszolgáltatást nyújtanak ügyfeleiknek.

Pályázni öt kategóriában lehet, a tanúsítványt két évre kaphatja meg a vállalkozás - tette hozzá a főigazgató-helyettes.
A tanúsítványt nyolcadik cégként elnyerő Marján és Társa Kft. zöldség-gyümölcs termeléssel és nagykereskedelemmel, fuvarozással, terménytárolással foglalkozik, illetve Nyíregyházán parfüm- és ajándékházat üzemeltet. Marjánné Rinyu Ilona tulajdonos az MTI kérdésére elmondta: a vállalkozás tizenhat állandó dolgozót és száz idénymunkást foglalkoztat, nettó árbevétele tavaly 600 millió forint volt.

MTI