Ugrás a tartalomra

Győzelemmel mutatkoztak be a Renegátok

Létrehozva
Meggyőző fölénnyel nyerte meg első hazai mérkőzését a Miskolc Renegades amerikaifutball-csapata a BAFC-kupában. A budapesti Zöld Sasok ellen 59–6-ra diadalmaskodtak vasárnap az Ifi-pályán a Renegátok.
Az első negyedben még tartotta a lépést a miskolciakkal az Eagles, mely 6–6-ra egyenlíteni tudott, ezt követően azonban a Renegades elhúzott, a szünetre 41–6-tal mentek a csapatok.

A második játékrészben tovább nőtt a Renegátok előnye, a negyedik negyed végén pedig 59–6 állt az eredményjelzőn. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a miskolciak szélső elkapója, (Wide Receiver) Lakatos Bence (a lenti képen), aki öt touchdownt ért el. Lippai Péter kettő, Bubnó Gergő és Szimándli Ákos egy-egy td-vel járult hozzá a sikerhez.

renegades-eagles-2-130421-be.jpg

A BAFC-kupában az első forduló után élen áll a Miskolc Renegades, második a Győr White Sharks, harmadik helyen a Fehérvári Koronázók, a negyediken pedig a Budapesti Zöld Sasok.

A Miskolc Renegades következő mérkőzése május 18-án, vasárnap szintén hazai pályán lesz a Győri Cápák ellen.

A BAFC-kupában olyan csapatok mérik össze tudásukat, melyek nem indulnak a hivatalos Divízió-küzdelmekben.

BAFC-kupa, első forduló:

Miskolc Renegades – Budapest Eagles 59–6
Győr Sharks – Fehérvári Koronázók 32–14

Tabella:
1. Miskolc Renegades 1 győzelem, 0 vereség, 59–6
2. Győri White Sharks 1-0, 32–14
3. Fehérvári Koronázók 0-1, 14–32
4. Budapest Eagles 0-1, 6–59

minap.hu
fotó: Bodnár Enikő