Ugrás a tartalomra

Különleges vendégek határon innen és túlról

Létrehozva
A színházi világnap előtti napon, április 28-án, vasárnap megalakul a Miskolci Balett. A nagy eseményre a táncosok mellett természetesen a miskolci nemzeti vezetése is készül. A két napos eseményre pedig különleges „vendégek” is érkeznek a színházba.
Hétvégén táncünnepet tart a Miskolci Nemzeti Színház, vasárnap megalakul a Miskolci Balett. A születésnap alkalmából szombaton szabad lesz a tánc a Déryné-parkban, de a klasszikus balett fogásairól is sokat megtudhat a közönség. Lesz tánc a Széchenyi utcán, különböző tréningek és természetesen a teátrumban eddig nem látott produkciók, s különleges vendégek.

Kiss Csaba, a miskolci nemzeti direktora elmondta időszerű volt már, hogy megalakuljon a Miskolci Balett.
– Nagy lépés előtt állunk. Úgy éreztem, hogy a városban a táncnak komoly hagyományai kezdenek kialakulni. Az, amit Majoros István elkezdett, majd Krámer György folytatott, s Kozma Attila vitt tovább, fontos a város és a színház életében is. Szerettem volna, hogy a vezetés felől érkező bizalom abban is megnyilvánuljon, hogy Miskolci Balett néven működjenek tovább. Természetesen továbbra is a színházon belül – emelte ki Kiss Csaba.

Hozzátette, hogy az együttes így bátorítást kap, hogy önálló szellemiséggel dolgozzon, s saját ötletekből, saját kezdeményezések valósulhassanak meg. Amellett, hogy a balett így az ország közvéleménye és a szakma előtt is úgy jelenik meg, mint egy együttes, nem a színház tagozataként.

negynegyed_130408ml_25.jpg

Megtudtuk, hogy nem klasszikus balett együttes alakul meg, hiszen a többi vidéki teátrumban sem erről van szó, s Kiss Csaba elárulta, ma már nehéz a klasszikus balett anyagi lehetőségeit megteremteni, de az új irány mellett természetesen megjelenik majd a klasszikus vonal is.

– Meghirdettünk egy pályázatot, a négyNEGYED-et, fiatal koreográfusok számára. Nem túlzás azt állítani, hogy a pályakezdő koreográfusok krémje eljön Miskolcra, csodálatos előadások születtek. Emellett a Miskolci Balett megalakulása azért is különleges, mert szimbolikus nézőtere lesz. Összesen 117 színház, bábszínház, táncszínház igazgatójának írtam – határon innen és túl – egy levelet, hogy küldjenek egy széket nekünk. Az Operaház külön nekünk restaurált egy széket, a budapesti magyar színház egy, az eredeti, Blaha Lujza téri épület egyik székét, a Temesvári Színház pedig a már lebontott épület relikviáit küldte el. Egészen rendkívüli nézőtér lesz, ami valahol azt is szimbolizálja, hogy ma, amikor minden kulturális vállalkozás lehalványul, akkor Miskolcon új balett alakul, s szakma „együtt van” – tette hozzá a direktor.

A Táncünnep programja:

Április 27. | szombat
10.00–16.00 | Szabad a tánc! Déryné-park.
10.00 | Klasszikus balett gyakorlatok Majoros Istvánnal, Chopinre. Déryné utca.
17.30 | Fehér Ferenc: Running. Játékszín.
18.45 | A néző és a tánc. Meglepetés a Játszd újra, Sam! előadása előtt. Déryné utca.
19.00 | Hodworks: BasseDance. Csarnok.
21.00 | Táncosok a főutcán

Április 28. | vasárnap
Nyílt tánctréningek a városnak – Gyakoroljuk a kortárs tánctechnikákat!
10.30–11.30 | Lőrincz Katalintól Limon/Graham tréning, felnőtteknek. Csarnok.
12.00–13.00 | Gyöngyösi Tamástól kontakt tréning, felnőtteknek. Csarnok.
10.00–11.00 | Egy-két-há. Táncbeavatás gyerekeknek. Játékszín.
11.15–12.15 | Kocsis Andreától nyilvános klasszikus tréning, gyerekeknek. Játékszín.
15.00 | Hamupipőke. A GG Tánc Eger (az Egri Gárdonyi Színház Tánctagozat) vendégjátéka. Kamaraszínház.

A Miskolci Balett megalapítása
18.00 | négyNEGYED. Fiatal koreográfusok estje. Játékszín.
20.00 | Szék-foglaló. A különleges nézőtér felavatása. Csarnok.
Díszelőadás: 2 Médeia: egy előadás, egy térben, egy időben, két szereposztásban. Csarnok.

Kiss J.
Fotó: Mocsári L.