Amint arról beszámoltunk, a város általános és középiskolás diákcsapatainak meghirdetett várostörténeti vetélkedő első, írásbeli fordulója véget ért. Az általános iskolások között 12 csapat ért el olyan magas pontszámot, amellyel döntőbe kerülhetne – ám ott csak hatan mérhetik össze tudásukat. Hogy melyik lesz ez a hat csapat, ez dől el a középdöntőben.
A versenynek az idén két fő tematikája volt. az egyik az Avas, a másik pedig az idén 100 éves miskolci víziközmű-szolgáltatás. Ezért a középdöntőbe jutott csapatok a MIVÍZ tavi forrásához, illetve szennyvíztisztító telepére látogatnak el április 24-én, szerdán – a busz délelőtt 9 órakor indul a Városház téri parkolóból. Mindkét helyszínen egy-egy előadást hallanak majd, ezek alapján a helyszínen ki kell tölteniük egy totót. Ennek eredménye alapján kerülnek be a legjobbak a döntőbe.
A látogatás részleteiről az érintettek külön értesítést is kapnak.
minap.hu