Ugrás a tartalomra

Válogatott meccs Diósgyőrben?

Létrehozva
Barátságos mérkőzést játszik júniusban a magyar labdarúgó-válogatott Kuvait legjobbjai ellen. A Nemzeti Sport információi szerint a találkozó egyik lehetséges helyszíne Miskolc, a diósgyőri stadion.
Az már korábban eldőlt, hogy augusztus 14-én, hazai pályán Csehországgal játszik felkészülési mérkőzést a magyar válogatott, kedden pedig az is hivatalossá vált, hogy június 6-án Kuvait nemzeti együttesét fogadja Egervári Sándor csapata – adta hírül az mlsz.hu.

A kapitány a szövetség honlapjának elmondta, a találkozó plusz hozadéka, hogy a felek megállapodása szerint később, egy kora tavaszi időpontban az ázsiai országban is megmérkőzik a két együttes, amikor „itthon még nem lenne garantált, hogy tökéletes időjárási körülmények között, megfelelő pályán játsszon a válogatott”.

A Nemzeti Sport Online értesülése szerint, kijelölt helyszín még nincs a mérkőzésre, ám Győr és Diósgyőr a lehetséges helyszínek közt szerepel.

minap.hu