Ugrás a tartalomra

Vetőmaggal segíti a Karitász a Lyukóvölgyben élőket

Létrehozva
Vetőmagot osztott Lyukóvölgyben a Magyar Katolikus Karitász kedden. Az akció célja, hogy segítsék a térségben élő idősek, hátrányos helyzetű családok életét, elindítsák őket az öngondoskodás felé.
A Karitász az Öngondoskodó Háztartások program során országosan több mint 1500, többnyire hátrányos helyzetű családon segíthet a vetőmag-adományokkal. Mint megtudtuk, Lyukóvölgyben körülbelül 100 család igényelte a Magyar Katolikus Karitász segítségét.

Kiss Gábor, Miskolc alpolgármestere elmondta, a Főegyházmegyei Karitász Központtal a miskolci polgármesteri hivatal vette föl a kapcsolatot, melynek eredményeként Miskolc is bekapcsolódhatott a programba.
– Az akció legfontosabb üzenete, hogy az önfenntartó életvitel megteremtésében kell segíteni a leghátrányosabb helyzetben élőket is. A segély helyett a tanulással, a munkával és az öngondoskodással próbáljanak javítani a helyzetükön. Ennek sok szereplője van, ilyenek a karitatív szervezetek, az egyház és az önkormányzat is többféle módon próbál nekik segíteni. De akármelyik programról legyen szó, mindegyik lényege hogy ne pénzzel támogassuk, hanem az említett irányba próbáljuk terelni őket az öngondoskodás felé – mondta Kiss Gábor. Az alpolgármester hozzátette, ez a mostani segítség nem elegendő egy család eltartására, de a másfajta szemlélet kialakításához hozzájárul, valamint egy jó példát mutat a gyermekeknek.

lyuko_vetomag_osztas_caritas_130423_fkcs_9.jpg

Palánki Ferenc segédpüspök elmondta, akcióval – akárcsak a Karitász más akciói – ennek a mostaninak is az a célja, hogy a segítsék az embereket, főként azokat, akiknek a legnagyobb szüksége van rá.
– Az egyház az életet szolgálja, amikor magvakat adunk valakinek, azt elülteti, kikel, és annak gyümölcsei táplálnak egy másik életet. Azt szeretnénk üzenni, hogy mi ott vagyunk az emberek között, támogatjuk őket. A vetőmaggal elvetjük Isten üzenetét az emberek között, és reméljük hogy ez az üzenet, a szeret, éppúgy kihajt majd az emberek között, mint az a kis mag a földben – mondta Palánki Ferenc.

Az Öngondoskodó Háztartások program korábbi tapasztalatai alapján sikeresnek ítélte meg az egyházi szolgálat, elhangzott az aktivistáik visszajelzései alapján a családok többsége élt a lehetőséggel, elvetette a magokat és gondozta az így kikelt növényeket. A programot Lyukóvölgyben is figyelemmel kíséri majd a Karitász.

T.Á.
Fotó: F. Kaderják Csilla