Mint arról korábban beszámoltunk, véget ért a város általános és középiskolás diákcsapatainak meghirdetett várostörténeti vetélkedő első, írásbeli fordulója. Az általános iskolások között 12 csapat ért el olyan magas pontszámot, amellyel döntőbe kerülhetne – ám ott, a kiírás szerint, csak hatan mérhetik össze tudásukat. Hogy mely csapatok lesznek ezek, ez dőlt el a középdöntőben.

A versenynek az idén két fő tematikája volt: az egyik az Avas, a másik pedig az idén 100 éves miskolci víziközmű-szolgáltatás. Ezért a középdöntőbe jutott csapatok a MIVÍZ tavi forrásához, illetve szennyvíztisztító telepére látogattak el szerda délelőtt. Mindkét helyszínen egy-egy előadást hallgattak meg a diákok, akik a hallottak alapján, a helyszínen töltöttek ki egy totót.
– A fiataloknak figyelniük kellett az előadásokat, memorizálhattak, jegyzetelhettek. A totó eredménye alapján a legjobb hat együttes kerül be a döntőbe. Pontazonosság esetén, például ha nyolcan töltik ki helyesen a totót, a hagyományoknak megfelelően annyi csapat jut a májusi fináléba – mondta el az ötletgazda, a versenyt a Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft-vel közösen megrendező Fodor Zoltán.

Csütörtök reggelre kiderültek az eredmények is: 12 csapatból 8 száz százalékosan töltötte ki a feladatsort, így ők azok, akik bejutottak a május végi döntőbe.
A döntősök:
Diósgyőri Református Általános Iskola STAFT csapata 28 pont
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Rákóczi Lányai csapata 28 pont
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Rákóczi Miskolci Lányok csapata 28 pont
Bársony János Általános Iskola 1. csapata 28 pont
Bársony János Általános Iskola 2. csapata 28 pont
Pattantyús Általános Iskola 1. csapata 28 pont
Pattantyús Általános Iskola 2. csapata 28 pont
Görög Katolikus Általános Iskola csapata 28 pont
További eredmények:
Bársony János Általános Iskola 4. csapata 27 pont
Pattantyús Általános Iskola 3. csapata 27 pont
Bársony János Általános Iskola 3. csapata 25 pont
Széchenyi ált iskola Széchenyiék csapata 24 pont
Fodor Zoltán a középdöntő után elárulta a következő feladatot is, amit a döntő napjáig kell elkészíteni valamennyi csapatnak, és magával vinnie a fináléra.
A város területén – nem csak a belváros – olyan műemlék-épületet, szobrot vagy alkotást kell keresni, ami elhanyagolt állapotban van. Le kell fotózni a választott objektumot, majd leírni gépelt formában mindazt, amit el tudnak róla mondani. Később átadják a városvezetésnek a diákok által felfedezett várostörténeti értékről készült írást, hogy tudják azokat ápolni, gondozni.
A végső győztes csapat idén Brüsszelbe utazhat három napra. A további helyezett döntős együttesek értékes műszaki cikkekkel gazdagodnak.
minap.hu
Fotó: Fésüs Á.