Ugrás a tartalomra

Alkoss, és légy ott a kecskeméti repülőnapon!

Létrehozva
Középiskolások számára hirdet pályázatot honvédelmi témában Sebestyén László és Zsiga Marcell országgyűlési képviselő. A beérkezett pályamunkákat szakmai zsűri fogja értékelni, az 50 legjobb alkotóját a képviselők meghívják, és vendégül látják az idei kecskeméti repülőnapon.
Sebestyén László a pályázat részleteiről elmondta, a középiskolásoknak a honvédség, a honvédelem témaköréből kell pályamunkát készíteni. A pályázat szlogenje egy Kölcsey idézet: „A haza minden előtt”. Pályázni az adott témában készült fotóval, fotósorozattal, irodalmi alkotással (maximum 10 A4-es oldal), makettel, valamint rajzzal vagy grafikával lehet. A pályamunkákat május 15-ig kell eljuttatni a miskolci Fidesz irodába (Miskolc, Kossuth Lajos utca 16.), „A haza minden előtt” jeligével.

– A beérkezett pályamunkákat a miskolci toborzóiroda és a bánkúti helyőrség szakembereiből álló zsűri fogja értékelni, és az 50 legjobb munka alkotóját Zsiga Marcellel közösen meghívjuk, elutaztatjuk, és vendégük látjuk az augusztus 3-án és 4-én, Kecskeméten megrendezendő X. Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón – mondta Sebestyén László.

zsiga_sebestyen_130425ml_3.jpg

Zsiga Marcell a pályázat céljáról szólva elmondta, szeretnék, hogy minél több fiatal érdeklődését felkeltsék a honvédelem iránt, és erre ez a nagyszabású, hazánkban és Közép-Európában is egyedülálló esemény nagyszerű lehetőség.

– A Kecskeméti Repülőnap jóval több, mint légi show, hiszen a légibázis is megtelik majd látnivalókkal, katonai bemutatók, gyerekprogramok és gasztronómiai kalandok is várják az évről-évre az alföldi városba látogató, több mint százezer látogatót – mondta az országgyűlési képviselő.

A rendezvény szervezője a Honvédelmi Minisztérium, ami maga is színes programokkal, páratlan látnivalókkal várja az érdeklődőket és a családokat.
– A tervek szerint a légi program a rendezvény mindkét napján, közel 7 órán át tart majd. A szóló repülőbemutatók mellett naponta több katonai kötelék, valamint polgári és oldtimer formációk is láthatóak lesznek a levegőben és a földön egyaránt. A programon évről évre megjelennek a Holland Légierő F16-os vadászgépei, az Orosz Légierő Russzkije Vityazi műrepülő csapata, de a NATO légierejének krémje, illetve olasz, spanyol légierő légiköteléke is rendszeresen részt vesz a programon – mondta Zsiga Marcell. Hozzátette, a szárazföldi haditechnikát a Magyar Honvédség, rendszeresített harci-, szállító- és katonai járművei, valamint muzeális harcikocsik képviselik majd.

A képviselők reményüket fejezték ki, hogy ez az egy napos kecskeméti kaland felkelti a középiskolások figyelmét, minél többen pályáznak, hiszen a tapasztalataik szerint a rendezvény minden évben nagy élmény ennek a korosztálynak is.

Tajthy Á.
Fotó: Mocsári L.