Csütörtök éjjel gyengén felhős idő várható, csapadék azonban nem lesz. A változó irányú szél is mérsékelt marad. Péntek reggelre általában 8 fokig csökken a hőmérséklet, napközben azonban derült, napos idő várható, csapadék nélkül, délutánra 27 fokig emelkedik a hőmérséklet. A déli szél időnként megélénkül, fronthatás azonban nincs térségünkben.
A következő napokban is sok napsütés, nyáriasan meleg idő várható. A hétvégén főleg nyugaton és északon és növekszik meg néha erősebben a gomolyfelhőzet, ott alakulhatnak ki záporok, zivatarok.
A jövő hét elején nem valószínű csapadék, a hét közepétől azonban ismét növekszik a záporok, zivatarok kialakulásának esélye.
Szélsőségesen meleg időre van kilátás, csak vasárnap, és a jövő hét második felében mérséklődik a nappali felmelegedés.
Szent György napjától számítja a néphagyomány az igazi tavasz kezdetét, ezen a napon hajtották ki először az állatokat. Helyenként úgy vélték, hogy a Szent György nap előtt megszólaló békék korai tavaszt és nyarat ígérnek.
minap.hu