Ugrás a tartalomra

Ovis olimpikonok az uszodában

Létrehozva
Nyolc intézmény – a Leszich úti, a Százszorszép, Nyitnikék, Mesevár, a Brigád utcai, a Belvárosi, a Katowice és Stadion sportóvodák – ovis csapatainak részvételével rendezték meg csütörtök délelőtt a második úszó olimpiát a legkisebbeknek.Hajdusikné Cselényi Marianna óvodavezető (Katowice) elmondta, a négy feladat összeállításánál szempont volt, hogy a verseny mellett élvezzék is a gyerekek a rendezvényt, megszeressék a vizet, kialakuljon bennük a versenyszellem, hogy a legjobbat hozzák ki magukból.Az első három csapat érmet kapott, a győztes kupát is, de minden óvodás csapat emléklappal és ajándékkal gazdagodott, melyet a Miskolc Városi Diáksport Szövetség biztosított.
Nyolc intézmény – a Leszich úti, a Százszorszép, Nyitnikék, Mesevár, a Brigád utcai, a Belvárosi, a Katowice és Stadion sportóvodák – ovis csapatainak részvételével rendezték meg csütörtök délelőtt a második úszó olimpiát a legkisebbeknek.

ovi_olimpia_0425_fkcs_2.jpg

Hajdusikné Cselényi Marianna óvodavezető (Katowice) elmondta, a négy feladat összeállításánál szempont volt, hogy a verseny mellett élvezzék is a gyerekek a rendezvényt, megszeressék a vizet, kialakuljon bennük a versenyszellem, hogy a legjobbat hozzák ki magukból.

ovi_olimpia_0425_fkcs_12.jpg

Az első három csapat érmet kapott, a győztes kupát is, de minden óvodás csapat emléklappal és ajándékkal gazdagodott, melyet a Miskolc Városi Diáksport Szövetség biztosított.

ovi_olimpia_0425_fkcs_6.jpg

A Kemény Dénes Városi Sportuszodában rendezett II. Ovi Olimpiát a Százszorszép Óvoda Cica csapata nyerte a Stadion sportovis delfinek és a Brigád utcai sünik előtt.

Preview Image


S. P.
Fotó: F. Kaderják Cs.