A nyitány nem sikerült a legjobban, a Kecskemét ellen 13-13 arányú döntetlent ért el az együttes. Igaz, az alföldi város csapatának vezetői a szezon előtt a feljutást célozták meg, ehhez képest alapos az elmaradás. Ha ebből a szemszögből vizsgáljuk a kialakult döntetlent, akkor nem annyira rossz a kép, de ha az is eszünkbe jut, hogy a befejezés előtt két másodperccel még a miskolciak vezettek egy góllal, nos, akkor talán érthető a hiányérzet.
És ha az is bevillan, hogy nem is olyan régen, az Újpest ellen kísértetiesen hasonló körülmények között bukott el az MVSI, akkor még érthetőbbé válik a csalódottság. A lila-fehérekkel szemben a miskolciak elmaradt találkozót játszottak, és noha az összecsapás jelentős részében a hazaiak vezettek, fél perccel a vége előtt egy góllal az MVSI állt jobban! Az ÚVSE egyenlített, és mindössze egyetlen másodperc volt hátra a dudaszóig, amikor még mindig döntetlenre állt a találkozó. Hiába. A hazaiak gólt dobtak, így a miskolciak pont nélkül maradtak. Vajon nem unja még ezeket az utolsó másodperces bekapott gólokat? – tettük fel a kérdést Binder Szabolcsnak, az MVSI szakvezetőjének.
– Természetesen nagyon unom, sőt, azt is mondhatom, hogy a könyökömön jönnek ki, de mit tehetünk? – hangzott a válasz. – Ez sport, és meg kell tanulni, hogy akkor van vége a találkozónak, amikor a duda megszólal. Mi két esetben is ráfizettünk erre, az eset arra jó, hogy okuljunk belőle. A jövőben mindenképpen el kell kerülni az ilyen és ehhez hasonló szituációkat.
– Szombaton második alkalommal is hazai környezetben ugorhatnak be a medencébe, az ellenfél a DEAC együttese lesz. Hogyan ítéli meg az esélyeket?
– Nekünk itthon mindenképpen nyerni kell! Csak a győzelem jelenthet elfogadható eredményt, minden más csalódást okozna.
– A debreceniek az első mérkőzésen tizenegy gólos vereséget szenvedtek a Szolnok csapatától. Milyen következtetéseket lehet ebből levonni?
– Az égvilágom semmit! Nagy hibát követnénk el, ha ebből indulnánk ki. A DEAC nem tudott komplett csapattal kiállni, jobbára ifjúsági játékosokat szerepeltetett, de voltak a keretben serdülők is. Ellenünk bevethetik a korábbi hiányzókat is, ezért nem árt óvatosnak lenni.
– Önök milyen céllal harcolnak a rájátszásban?
– Konkrét helyezésről nem esett szó, viszont szeretnénk megnyerni a ránk váró mérkőzések hetven-nyolcvan százalékát. Ez a mostani nekünk valójában tanulóév, az áttörésre még várni kell.
A Miskolci Városi Sportiskola – Debreceni EAC összecsapásra szombaton kerül sor Miskolcon. A Kemény Dénes Városi uszodában 15 órától kísérhető figyelemmel a találkozó.
Doros L.