Ugrás a tartalomra

Debrecenbe és Szolnokra költözik hétvégére Miskolc és a Bükk

Létrehozva
Észak-Magyarország mutatkozik be a nagyközönségnek Debrecen legnagyobb bevásárlóközpontjában április 25-27. között, valamint díszvendégként  április 26-27-én a Szolnoki Utazási Kiállításon. A Miskolci Idegenforgalmi Marketing (MIDMAR) Nonprofit Kft. közreműködésével jelen lesz városunk kínálata is.
A miskolciak szakemberek arra vállalkoztak, hogy több napon át két alföldi városban népszerűsítik városuk és csodálatos hegyvidékük látnivalóit, programjait. Azt mondják, öröm olyan emberekkel találkozni, akik eddig is szívesen utaztak Miskolcra és a Bükkbe, így most nem is információadásra készülnek, hanem Debrecen, illetve Szolnok lakosságát baráti beszélgetésre invitálják.

Lehetőség lesz arra, hogy az odalátogatók saját élményeiket elmondják, a vendégváró miskolciak pedig elmesélik, milyen újdonságokkal vagy éppen régóta kedvelt eseményekkel várják azokat, akik az idén látogatnak el hozzánk. Az érdeklődők közül a szerencsésebbek olyan ajándékokra tehetnek szert, melyek birtokában rögtön útnak is indulhatnak Miskolc felé. Többek között szállást, lillafüredi kisvonatozást, családos múzeumi belépőt, ajándéktárgyakat osztanak ki a nyertesek között.

A nyereményeket az Ózon Panzió, az Uni-Hotel, az ÉSZAKERDÕ Zrt., a Barlangfürdő, a Herman Ottó Múzeum és a Bükki Nemzeti Park ajánlotta fel.

Időpont: április 25-26-27.
Helyszín: Fórum Bevásárlóközpont Debrecen
Időpont: április 26-27.
Helyszín: Szolnoki Utazási Kiállatás

minap.hu
(A felvétel korábban, a Budapesti Utazási Kiállításon készült.)