Ugrás a tartalomra

Gercsák: elsőre hetedik!

Létrehozva
Pénteken lépett tatamira a 63 kilogrammosok mezőnyében a budapesti judo Európa-bajnokságon Gercsák Szabina. A Hell Miskolci Judo Club 16 éves versenyzője a hetedik lett élete első felnőtt Eb-jén, a Papp László Budapest Sportarénában rendezett megmérettetésen.
A kontinensviadal hivatalos honlapjának beszámolója szerint a válogatott rangidőse, Ungvári Miklós és a tizenhat esztendős Gercsák Szabina egymás melletti tatamin harcolt a továbbjutásért nem sokkal délután 1 óra előtt, s mindketten nagy küzdelemben, jukónyi előnnyel jutottak tovább. A Hell Miskolci Judo Club sportolója az osztrák Kathrin Unterwurzachert győzte le, így bejutott a legjobb nyolc közé.

Ungvári a 16 között kikapott a francia Pierre Duprat-tól, így nem jutott el az esetleges vigaszágat jelentő negyeddöntőig.

gercsak-eb-130426.jpg
Gercsák Szabina (fent) és Kathrin Unterwurzacher

A következő körben Gercsák Szabina hamar hátrányba került az orosz Labazinával szemben, s ezt a vazarit minden igyekezete ellenére sem tudta ledolgozni – olvasható az eurojudo2013.hu-n. A miskolci dzsudoka vereséget szenvedett, mégis ő az egyetlen magyar, aki bejutott a délutáni programba.

A vigaszágon az izraeli Yarden Gerbi várt Szabinára. A hivatalos honlap így ír a mérkőzésről:

„Az első két percben inkább Szabináé a kezdeményezés, de dobást végrehajtani egyik judós sem tud. Két és fél percnél a bíró a magyar lány felé int, aztán Gerbi nagyot dob, szerencsére a végén valamennyire sikerült kifordulni, így „csak” jukónyi lett a hátrány…

Már az izraeli van fölényben, de Szabinát viszi előre a lelkesedés. Sikerül is elindítani egy dobást, de a befejezés nem jó. Megint Gerbi pillanatai következnek, de megint a Hell-Miskolci JC sportolója indul jobban.

Egy perccel a vége előtt Gerbi dob, vazarit kap érte, ráadásul a földön is „elmaszatol” húsz másodpercet. Innen már nagyon nehéz felállni…

Negyven másodperc van hátra. Csoda kellene. Egy utolsó nagy roham. Sajnos nem sikerül.”

Gercsák Szabina hetedik lett tizenhat évesen, élete első felnőtt Európa-bajnokságán.
– Hatalmas dolog, főleg, ha tudjuk: néhány napja még az ifjúságiak között nyert Európa-kupa versenyt, vagyis még jó néhány éve van, hogy beleerősödjön a felnőtt mezőnybe – írta az eurojudo2013.hu.

minap.hu
Fotó: MTI
A fenti fotón előtérben Gercsák Szabina és az osztrák Kathrin Unterwurzacher a 63 kilogrammosok, a háttérben Ungvári Miklós és a német Rene Schneider a 73 kilogrammosok versenyében.