Ugrás a tartalomra

MSZOSZ: Helyreállítani a munka becsületét

Létrehozva
A közelgő május elseje, a munka ünnepe kapcsán tartott sajtótájékoztatót pénteken a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége. A szervezet szerint vissza kell állítani a munka becsületét, a dolgozókat pedig elismerni mind anyagilag, mind erkölcsileg.
Május elseje, a munka ünnepe előtt hagyományosan évet értékel a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ). Pataky Péter elnök elmondta, méltó ünneplésre készülnek, a jeles alkalomból elismerik a kollégák munkáját, és majálisokat szerveznek.

– Illik minden évben megemlékezni a dolgozókról. Helyre kell állítani a munka becsületét Magyarországon, ugyanis évek óta létbizonytalanság jellemzi a dolgozók világát. Ennek egyik oka a rossz válságkezelés. Az sem elfogadható, hogy egyik évről a másikra gyökeresen változnak szabályok. Az új munka törvénykönyvének nem volt munkahelyteremtő hatása, rugalmas helyett olcsóbb lett a foglalkoztatás. A munkavállalók megbecsülése, a biztonságérzet is kell ahhoz, hogy az ország kijöjjön a gödörből – sorolta a szakszervezeti vezető.

Rohonka Sándor, az MSZOSZ regionális képviselője arról számolt be, hogy egy pályázaton elnyert ötvenmillió forintból kialakítanák a munkavédelmi képviselői hálózatot szerte az országban.

minap.hu