Az Egészség Világnapja alkalmából a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve és a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény-Módszertani Központ Szakellátások Igazgatósága „Egészség kupa 2013.” címmel Egészségnapot szervezett a Miskolci Egyetemen. Mint megtudtuk, idén kibővítették a rendezvényt, és egész héten, minden délután különböző prevenciós előadásokat tartottak a gyerekek számára, akik sokat tanulhattak az egészséges életmódról.
Szikora Enikő például elmondta a Miskolc Televíziónak, hogy felhívták a figyelmüket a dohányzás káros hatásaira, valamint arról is sokat hallottak, hogy sok gyümölcsöt kell enniük ahhoz, hogy egészségesek legyenek, de természetesen a sportolásra is többször buzdították őket.
A fiatalok és a Gyermekváros dolgozói ingyenes szűrővizsgálatokon is részt vehettek, többek között volt szemészeti, bőrgyógyászati vizsgálat, vércukor-és koleszterinszint mérés, majd az eredmények kiértékelése után orvosi tanácsadással is segítették az érdeklődőket.
Mint Dobosné Vörös Eleonóra, a Miskolci Szociális Intézmény szakigazgatási vezetője elmondta, a gyerekek számára különböző prevenciós előadásokat tartottak külső előadók bevonásával is a dohányzásról, a fogamzásgátlásról, a drogfogyasztásról, az energiaitalok hatásairól.
– A mai rendezvényünk ennek a hétnek a zárónapja, amikor különböző egészséggel kapcsolatos rendezvények vannak – tette hozzá.
Az Egészség világnapjához kapcsolódóan minden évben megrendezik az egészségnapot, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek ismeretei az egészségről változatos, humoros játékok, vetélkedők formájában is gyarapodjanak. Béres Emese megyei tisztiorvos kiemelte, a megelőzés szintjén az életmóddal foglalkoznak, és komplexen kezelik a témát.
– Itt a rendszeres testmozgás, az egészséges táplálkozás, és a dohányzás, alkoholfogyasztás, szenvedélybetegségek megelőzése, illetve a rák megelőzése a témaköreink – mondta.
Az Egészség világnapja kiváló alkalom arra, hogy a gyerekek az egészséges életmódról olyan ismereteket szerezzenek, melyeket a mindennapjaikban és később, felnőttként is tudnak majd használni.
minap.hu
(bélyegképünk illusztráció)