Kiss Gábor alpolgármester a város és a maga nevében köszöntötte az ünnepeltet. Elmondta, legkedvesebb feladatai közé tartozik, amikor ilyen kort megélt szépkorúakhoz látogat, és születésnapjuk alkalmából köszönti őket.
– Számomra az élet egyik nagy ajándéka, hogy sok érdekes embert és élettörténetet ismerhetek meg ilyenkor – tette hozzá az alpolgármester.

Köszöntője után – az elmaradhatatlan virág és édesség mellett – Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke kézjegyével ellátott emléklapot nyújtott át Tóth Jánosnénak, akit egy Romhányi verssel is köszöntöttek.

Az ünnepelt családtagjai – gyermekei, unokái, dédunokái – körében elmondta, ez egy nagy nap számára, azért is, mert nagyon régen nem élt meg senki a családjában ilyen nagy kort. Hálát adott azért, hogy még mindig jó egészségnek örvend, és szellemi frissessége sem kopott meg az évek alatt.
– Köszönöm a jókívánságokat, egész jól vagyok. Fiatal koromban azt mondták, hogy nem fogok sokáig élni, de nagymamámnak lett igaza, aki hosszú életet jósolt nekem – árulta el a 100. születésnapját ünneplő Tóth Jánosné.
K.I.
fotó: Mocsári L.