A versenyt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács és a Megyei Atlétikai Szövetség közösen rendezi. A döntő 9 órakor kezdődik a DVTK stadionjában. A versenybíróság elnöke Dr. Madarász János, titkára Zinger Béla lesz, míg a technikai helyettes szerepkörét Papp János látja el. Az 1998-ban született középiskolás tanulók az V korcsoport versenyein indulhatnak, de akkor saját IV korcsoportjukban nem vehetnek részt a vetélkedésben! Az igazolásokra a versenyszám helyszínén, a verseny előtt 30 perccel kerül sor. A megyei döntőn minden középiskola nemenként, korcsoportonként és versenyszámonként 3 főt indíthat. A fent említett létszám fölött is indítható további 2 fő versenyző, amennyiben az előírt szinteket tudják teljesíteni.
Egy iskolából maximum három versenyzőt pontoznak a pontszámításnál! Az V-VI korcsoportos versenyző 2 egyéni versenyszámban és a váltókban indulhat. Füstös József, a DST titkára érdeklődésünkre elmondta, hogy elkészítették a verseny, pontos időrendjét, a forgatókönyv szerint április 29-én, hétfőn 9 órakor a 110 méteres gátfutásban a fiúk kezdik a vetélkedőt, a VI korcsoport időfutamát bonyolítják le elsőként. Ezt követi majd a magasugrás, a súlylökés, valamint a gerelyhajítás. Ezt követően a különböző futószámokra kerül sor, az utolsó szám a 13 órakor induló 4x100 méteres fiú időfutam lesz.
D. L.