Ugrás a tartalomra

Fontos kézilabdás győzelem!

Létrehozva
Hazai környezetben léphetett pályára az NB II-es férfi kézilabda bajnokság 19. fordulójában a Miskolci Városi Sportiskola együttese. Az MVSI gárdája roppant fontos találkozót vívott a szomszédvár Bőcs gárdájával.
A megyei rangadóknak mindig van egy kis pikáns íze. Nos, így volt ez most is, tartozunk azonban az igazságnak annyival, hogy megjegyezzük: a vendégeket más már nem nagyon motiválhatta, ugyanis sorsuk gyakorlatilag korábban eldőlt, ők egészen biztosan búcsúznak az Észak-keleti csoporttól, lévén, hogy sereghajtók, sem a megszerzett tíz pont, sem pedig a tizenkettedik helyezés nem elegendő a bent maradás kiharcolásához.

A miskolciak a mérkőzés előtt 8 győzelemmel, 2 döntetlennel, és 9 vereséggel, valamint 16 ponttal a táblázat hetedik helyét foglalták el. A Bőcs 4 győzelem mellett 2 döntetlent ért el, 12 esetben pedig vereséget szenvedett.

Nos, a mérkőzés úgy kezdődött, ahogyan azt várni lehetett. A hazaiak igen nagy erőbedobással vetették magukat a küzdelembe, és pillanatok alatt három-négygólos vezetésre tettek szert. Ez az első félidő végére tovább hízott, gyakorlatilag az MVSI az első harminc perc során eldöntötte a bajnoki pontok sorsát.

A szünet után a hazaiak több esetben nem koncentráltak megfelelően, így a Bőcs is lehetőséghez jutott, mindez azonban csak szépségtapaszt jelentett. Felváltva estek a gólok, és azt jegyezhettük fel érdekességként, hogy Horváth Zoltán szaporán termelte a gólokat. A miskolci játékos tíz találatot jegyzett, ezek közül hetet büntetőből ért el.

Miskolci Városi Sportiskola – Bőcs KSC 34-28 (17-10)
Miskolc, egyetemi körcsarnok, NB II férfi, Észak-keleti csoport.
Legjobb miskolci dobók:
Horváth Z. (10), Smiger (7).

Montovay Péter, az MVSI edzője: Fontos győzelmet arattunk, hiszen így megteremtettük az alapját az NB II-es tagság meghosszabbításának. Legközelebb Debrecenben játszunk, ha ott nem kapunk ki, akkor már semmi problémánk, nem lehet.

Doros L.