
A tavalyi döntős csapatok idén ismét egymás ellen zárták a bajnokságot, ám ezúttal nem az aranyéremért harcoltak.

Az már korábban eldőlt, hogy Sárréti Géza címvédő csapata a harmadik helyen végez, míg a Tolna a felsőági rájátszás utolsó, ötödik helyének elkerüléséért játszott. Mivel a találkozót a DVTK nyerte, a Tolna maradt az ötödik helyen a Galaxis mögött, Bernáth Csilláék pedig szépen búcsúztak az idénytől a csapatkapitány és Rondzik Júlia duplájának köszönhetően.
DVTK-Vénusz-Szabadidőközpont – Tolna-Mözs 4–1
Miskolc, egyetemi körcsarnok. V.: Nagy R. (Varga Zs., Szuromi V.).
Vénusz: Drótos – Kovács, Váradi, Miliczki, Bernáth. Csere: Szőke, Rondzik, Boros, Paranai, Mikó, Újvári. Vezetőedző: Sárréti Géza.
Tolna: Molnár – Hodován, Varga, Simon, Folk. Cs: Maláti, Fábián, Mausz. Vezetőedző: Laki Zoltán.
Gól: Bernáth (16. és 17. p.), Rondzik (25. és 30. p.), illetve Hodován (25.p.).

Szőke Zsuzsanna (balról), Újvári Krisztina, Kovács Aliz és Váradi Cintia a bronzéremmel. Fotó: Facebook
Az idei bajnok az Astra Kiskunfélegyháza lett, mely az utolsó mérkőzésen a második Univerzummal játszik este fél 8-kor.
Női futsal NB I felsőág, végeredmény:
1. Astra Kiskunfélegyháza 21 mérkőzés, 20 győzelem, 0 döntetlen, 1 vereség, gólkülönbség: 129-35, 60 pont
2. Univerzum 21-16-1-4, 149-70, 49 p
3. DVTK-Vénusz-Szabadidőközpont 22-13-1-8, 102-75, 40 p
4. Galaxis-BME DA 22-8-2-12, 82-107, 25 p
5. Marley Tolna-Mözs 22-7-3-12, 85-115, 24 p
S. P.
fotó: Mocsári L.