Kicsit furcsa még a hirtelen beállt jó idő, de lassan mehetünk a strandokra fürdeni. Mindenhol az utolsó simításokat végzik és gőzerővel készülnek a nyári szezonra. Megyénkben is számtalan strand közül választhatunk, legyen szó vízi látványosságokról vagy gyógyfürdőről. A strandolás azonban ma már több a fürdőzésnél, napozásnál, a legkedveltebb helyek az egész családnak kínálnak szórakozást, és természetesen gyógy- és wellness-szolgáltatásokat is.
Számos, kiváló fürdő található a megyében is, ha pedig hajlandóak vagyunk túlmenni a megyehatáron is, akkor ajánlható például a nagy fürdőkultúrával rendelkező Hajdúszoboszló. A város mint gyógyhely és üdülőközpont, valamint a hajdúszoboszlói gyógyvíz születésnapja egyaránt 1925. október 26. A „folyékony arany” felszínre törésének napjáról van szó, mely a turizmus szempontjából meghatározó volt a kis mezőváros életében és új lehetőséget kínált a fejlődéshez.
Hamar kiépült a fürdő, amely évről évre fejlődik, továbbépül, mostanra a gyógyulásra vágyók és a strandolók is megtalálják itt a számításukat, a fürdőkomplexumban a fürdőszolgáltatások teljes palettája megtalálható: gyógyfürdő, gyógyászat, strand, aquapark, fedett élményfürdő. Sőt, saját szálláshelyei is sokféle igényt kielégítenek, a hotel mellett kempingeket is igénybe vehetünk.
A hagyományoknak megfelelően a hajdúszoboszlói strand május 1-jén megnyitja kapuit a strandolni vágyók előtt. A szezon kezdetén, a tradicionális strandrészen különféle attrakciós, pezsgő-, hullám- és gyermekmedencék állnak a fürdőzni vágyók rendelkezésére. A vízi szórakozás fellegvára a hajdúszoboszlói strandon továbbra is az aquapark, mely már május 1-jétől – korlátozott nyitva tartással – üzemel.
A nyitás alkalmából nagyszabású ingyenes strandnyitó „Hungarospartyt” rendeznek, melyen fellép a Pergő együttes, Hien, Somló Tamás, Király Linda és Király Viktor, Kökény Attila és a Unique. Az estet tűzijáték zárja.
Június elejétől, a nyári idő beköszöntével további medencéket vehetnek birtokba a strandolók – köztük a népszerű mediterrán tengerparti medencét. A vízi élményeket kínáló fedett élményfürdő minden korosztály számára nagy élmény, a gyerekek pedig kifejezetten imádják. Itt található a legnagyobb hazai gyerekvilág bébi és családi medencékkel, elbűvölő állatfigurákkal és csúszdákkal. A gyerekek szórakozásáról foglalkoztató terem, játszóház is gondoskodik. Május 31-ig az ország legnagyobb Lego-kiállítása várja az Aqua-Palace vendégeit.
A világhírű jódos-brómos-hidrogén-karbonátos hajdúszoboszlói gyógyvízre alapozva a gyógyfürdőben több mint 40-féle kezelés vehető igénybe orvosi felügyelet mellett. 2013 nyarán indul a Hungarospa legújabb attrakciófejlesztés projektje. A fejlesztés keretében az aquapark melletti új terület bevonásával extrém zónát alakítanak ki, ahol 20 méteres podesztekről induló 6 új csúszdát és mászófalat építenek, az aquapark részen gyermek vízi kalandparkot alakítanak ki.
MN