Ugrás a tartalomra

Magyarország hangja – szimfonikusokkal

Létrehozva
Pál Dénes járja az országot, ám továbbra sem feledkezik meg otthonáról, Miskolcról. Többször adott már koncertet a városban, legközelebb a Miskolci Szimfonikus Zenekarral lép fel május végén.
A Feel Harmonic Love az év koncertjének ígérkezik Kovács László karnagy, a szimfonikusok művészeti vezetője szerint. A Generali Arénában, május 31-én megrendezendő koncerten a szimfonikusok „populárisabb” oldalát is megismerheti a közönség. Többek között Pál Dénes közreműködésével, aki két dalt is énekel majd. Mint mondta, duettet nem ad elő most, s az is meglepetés, mit énekel majd.

– Annyit elárulhatok, hogy az egyik kedvenc előadómtól énekelek majd egy dalt, illetve egy olyan slágert hallhat a közönség, amit már a tehetségkutató műsorban is énekeltem – árulta el Pál Dénes. Magyarország hangja kiemelte, nagyon szeret Miskolcon fellépni, s legutóbbi itteni koncertjén kivételes megtiszteltetés érte, életében először a közönség állva tapsolt a műsor végén, ami nagyon jól esett a szerény fiúnak.

Miskolciként természetesen ismeri a Miskolci Szimfonikus Zenekart, többször is volt koncertjükön, s mint kiemelte, nagyon várja, hogy velük léphessen fel.
– Amikor az ember egy zenekarral dolgozik, egészen más hangulat uralkodik a színpadon. Amellett ez a műfaj, illetve az akusztikus előadások közel állnak hozzám, kedvelem az ilyen jellegű előadásokat. A miskolci szimfonikusok pedig méltán elismert, profi zenekar. Azt hiszem, a lehető legjobb együttest kaptuk az énekesekkel ebben a műfajban – tette hozzá.

A Feel Harmonic Love koncerten a Miskolci Szimfonikus Zenekarral Pál Dénes mellett színpadra áll Király Viktor, Király Linda, Radics Gigi, illetve Szolnoki Péter és László Boldizsár is.

Kiss J.