Az elnök szerint Miskolcon már régóta szerették volna az ügyeleti rendszert fejleszteni, csak nem volt rá meg a forrás. Ezért a városvezetés úgy gondolta, hogy megpályáztatja az ellátást olyanok számára, akiknek már van gyakorlata ebben. A háziorvosi egyesülés a kezdetektől részt vett a kidolgozásban, és azon voltak, hogy olyan kritériumrendszer álljon össze a pályázathoz, amely biztosítja a magas szakmai színvonalat. Szeretnék, ha XXI. századi, a város lakosságának biztonságot adó, jól működő ügyelet jönne létre, a korábbi ugyanis nem volt eléggé szervezett és nem volt megfelelő a kommunikáció. Ez is egy külön szakma, amit tudni kell, azt szeretnék, ha csak olyan ügyelne, akinek megfelelő gyakorlata van hozzá és kellőképpen mobilis is.
A pályázatot elnyert cég részben a saját dolgozóival, részben helyi, fiatal, agilis orvosokkal látja majd el a feladatot. Folyamatos kapcsolatot tartanak majd a mentőkkel, a sürgősségivel, a háziorvosokkal, hogy rugalmas, alkalmazkodó ügyelet jöjjön létre. Ahogy Palla Sándor mondja, ha egy szép és csendes nap van, akkor elég, ha egy ügyeletes van bent, de például influenza-időszakban kell, hogy legyenek többen is a megnövekedett betegszám miatt.
A 24 órás ügyelet nagyon fontos, ugyanis, ha akadályozva van a háziorvos, akkor a beteg nem szenvedhet hiányt. Ha pedig jól szervezetté válik a rendszer, akkor olyan diszpécserszolgálat alakul ki, amely felelősen tud dönteni. Az elnök szerint nagyon sok múlik azon az emberen, aki először lép kapcsolatba a beteggel. Nagyon szakképzett ember kell, hogy legyen, aki – ha kell – jó tanáccsal megnyugtatja a beteget, ha kell, küldi az orvost, ha pedig arra van szükség, riasztja a mentőt.
A folyamatos kapcsolattartás, konzultáció is kitétel a pályázóval szemben. Azt mondja Palla Sándor, ha nem olyan lesz az ügyelet, mint amit vártak, akkor jelezni fogják, hiszen az esetleges probléma náluk csapódik le. A szervezőmunka, a konzultáció elkezdődött, és a húszéves egyesülés 300 orvosa bizakodó a kialakuló rendszerrel kapcsolatban.
H. I. | MN
fotó: Mocsári L.