Ugrás a tartalomra

Bach-hét: elkezdődött

Létrehozva
A Zenepalotában adott koncerttel vasárnap este elkezdődött a Bach-hét, amely ezúttal május 3-áig, több helyszínen várja az érdeklődőket, hogy Bach életműve, a miskolci művészek tehetsége minél több emberhez juthasson el.
Conterssimioval kezdődött meg vasárnap a Bach-hét. A sorozat nyitóhangversenyén a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolai oktatói és növendékei adtak koncertet, előadásukban az V. Brandenburgi verseny hangzott el a Zenepalotában.

Legközelebb a Fazekas Utcai Általános Iskolában, majd A jól temperált zongora címmel adnak koncertet, a Zenepalotában. A keddi koncert különlegessége lesz, hogy a színpadon négy zongorát láthat a közönség. Elméletben már régóta létezett, s kísérletek is voltak már arra, hogy hogyan lehet behangolni egy billentyűs hangszert úgy, hogy mindegyik hangnemben, egyformán használható legyen, s megmaradjon a hangnemek egyedi karaktere is.

bach_het_130429ml_09.jpg

A Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet zongora szakos hallgatói és oktatóik megmutatják majd, hogyan lehet a 24 hangnemet bejáró Das Wohltemperierte Klavier prelúdium és fúgákból álló sorozatának első kötetét ilyen módon előadni.

A jól temperált zongora koncertje mellett számos koncert és hangverseny vár még a Bach-hét közönségére. Idén a szervezők több helyszínen rendeznek hangversenyeket, hogy ne csupán a műsor legyen változatos, hanem a miliő is, így lesznek előadások a Zenepalota mellett a MAB Székházban, a Fazekas Utcai Általános Iskolában, a Deszkatemplomban, illetve az evangélikus templomban is.

A május 3-áig tartó koncertsorozat célja idén is az, hogy Bach munkásságának keresztmetszetét megmutatva tárja fel a város komolyzenészeinek széles spektrumát, s a művészek Bach-élményeinek megismerésével más megvilágításba is helyezze a zeneszerezőt.

Kiss J.
Fotó: Mocsári L.