A kéthetente megjelenő The New York Review of Books kulturális-közéleti lap egyik szerzője, Christian Caryl egy Rhode Island állambeli alsó középosztálybeli környéken bukkant rá az örmény-ukrán származású Mihail Allahverdovra, aki a lap cikke szerint azonos azzal a „Misával”, aki erős befolyással lehetett Tamerlan Carnajevra.
"Nem voltam a tanítója. Ha a tanítója lettem volna, szavatoltam volna, hogy sohasem tesz majd ilyesmit" - jelentette ki a 39 éves Allahverdov, aki együtt él idős szüleivel és amerikai barátnőjével.
Elmondta, hogy Carnajevet Bostonban ismerte meg, ahonnan három éve elköltözött és azóta nem beszélt vele. Tamerlan Carnajev április 19-én a rendőrökkel vívott tűzharcban életét vesztette. Kitért a kérdés elől, hogy milyen kapcsolatban állt a Carnajevekkel, de kijelentette: sohasem találkozott a család azon tagjaival, akik Tamerlan radikalizálásával vádolták meg.
Allahverdov kijelentette, hogy együttműködik a Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI), számítógépét, telefonját a hatóságok rendelkezésére bocsátotta. Az FBI korábban azt közölte, hogy megtalálta „Misát” - akinek személyazonosságát hivatalosan nem hozta nyilvánosságra -, de nem állapított meg összefüggést közte és a bostoni maratonon elkövetett kettős robbantás között.
„Misa” létezéséről először a Carnajev fivérek Marylandben élő nagybátyja, Ruszlan Carni ejtett szót, aki a CNN-nek nyilatkozva azt állította, hogy a férfi "agymosásban" részesítette Tamerlant. Szavai szerint kapcsolatuk 2009-ben kezdődött, a Bostonnal szomszédos Cambridge városában.
Allahverdov a kilencvenes évek elején az azeri fővárosból, Bakuból menekült az Egyesült Államokba, az örmény keresztények egyre erősödő üldöztetése elől. A férfi apja örmény keresztény, az anyja pedig ukrán származású. „Misa” az amerikai kulturális lap által közölt válaszaiban arra nem tért ki, hogy miért vette fel a mohamedán vallást.
MTI