Ugrás a tartalomra

Jeget törtek, vége a szezonnak

Létrehozva
Közel tíz hónap után véget ért a jeges szezon a Miskolci Jégcsarnokban, ahol hétfőn távolította el a jeget a pályáról a szakembergárda. Július közepén indulhat újra a korcsolya- és hokiidény.
Tavaly július közepén kezdődött Miskolci Jégcsarnok 2012/13-as szezonja, azaz közel tíz hónapig volt nyitva a pálya.
– Azért kell a nyár közepén elkezdenünk a szezont, mert akkor már rendkívül nagy igény van a korcsolyázók, egyesületek részéről. Ez így lesz az idén is. Szeptember első hetében indulnak a jégkorong-bajnokságok, előtte egy hónappal már jégen kell lennie a komoly csapatoknak. Az utóbbi években és idén is nagyon meleg az időjárás, ez nehézségeket okoz, sokba kerül a pálya fenntartása, de ez a dolgunk, ezért épült a jégcsarnok – mondta Egri István intézményvezető.

jegcsarnok_jegtores_130429_ja_8.jpg

Több mint tíz egyesület és szervezet használja a jeget nap mint nap, a sportiskola több mint kétszáz utánpótlás-sportolója mellett a Miskolci Jegesmedvék, jégkorcsolyázók és amatőrök is, a teljesség igénye nélkül.
– A jeges szezon végére értünk, kitermeljük a jeget. Most következik két hónap, mialatt olyan állapotba kell hoznunk a létesítményt, hogy gond nélkül működjön újabb tíz hónapig a jégcsarnok. Szerencsére semmilyen műszaki probléma nem hátráltatott minket a mögöttünk álló időszakban, de mi is felkészültünk, kellő rutinnal rendelkezik már a fenntartó csapat – tette hozzá a Miskolc Városi Szabadidőközpont intézményvezetője.

jegcsarnok_jegtores_130429_ja_7.jpg

A tervek szerint mintegy harminc millió forintból, TAO-s forrásból a következő szezonban egy jégolvasztó berendezést építenek majd be, minek eredményeképp percek alatt kihordható lesz a jég a pályáról. Emellett klímatechnikai fejlesztések is várhatók a jégcsarnokban.

minap.hu
Fotó: Juhász Á.