Ugrás a tartalomra

„Lásd meg őket!” – 470 gyermekrajz a Vakvezető Kutyák Világnapjára

Létrehozva
Ha több lesz az olyan gyerek, aki nem fordul el a látássérült emberektől, akkor nem lehet baj a jövőnkkel, jobb lesz együtt élnünk. A gyerekek most is bebizonyították, hogy csodákat tudnak tenni, hiszen a miskolci, Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskola plakátpályázatára 470 alkotás érkezett az ország közel 100 iskolájából, óvodájából. Április 27-e a Vakvezető Kutyák Világnapja, amit idén a két győztes pályamunkából készült, és a budapesti Kossuth téri metrómegállóban kihelyezett óriásplakát felavatásával ünnepeltek meg.
A „Tervezz plakátot a vakvezető kutyákról” című pályázat során arra kérték az 5–14 év közötti gyerekeket, hogy rajzukkal mutassák meg a vakvezető kutyákkal való viselkedés legfontosabb szabályait. Nagyon fontos eredmény, hogy míg a pályaművek készültek, Magyarország valamennyi megyéjében szó esett a vakvezető kutyák ügyéről.

barathegyi_palyazat1_k_130427.jpg

A legtöbb közönségszavazatot szerzett plakáttervet Molnár Cintia Rebeka kisnánai diák készítette, a szakmai zsűri pedig Popovics Johanna gyáli óvodás rajzát választotta a másik győztesnek. A legeredetibbnek a „Lásd meg őket!” szlogent találtuk, amit egy budapesti diák, Palkó-Lappints Áron vetett papírra. A két plakátterv megvalósult, a Kossuth téri metrómegállóban óriásplakátként hívja fel a figyelmet a vakvezető kutyák ügyére. Mindhárom gyermek emellett egy különleges élményt is nyert, hiszen iskolájukban, óvodájukban találkozhatnak majd az alapítvány munkatársaival és kipróbálhatják, hogy vezet a vakvezető kutya.

barathegyi_palyazat_k_130427.jpg

A két alkotónak és a legjobb szlogen kitalálójának járó díjat és nyereményt Varga Nóra látássérült önkéntes, Dani vakvezető kutya gazdája adta át az alapítvány képviseletében.

minap.hu