Ugrás a tartalomra

Tanács – a társadalmi felemelkedésért

Létrehozva
Közösségfejlesztés, problémakezelés, közbiztonság, oktatás, egészségügy, foglalkoztatás és lakhatás – mindezek kiemelt területei a hétfőn megalakult Társadalmi felemelkedés tanácsa tevékenységének. Tagjai között politikusok, felzárkóztatási szakértők, oktatási szakemberek és a Miskolci Cigány Nemzetiségi Önkormányzat vezetője egyaránt megtalálhatók.
Kiss Gábor, Miskolc alpolgármestere a Társadalmi felemelkedés tanácsa alakuló ülését követően a célkitűzésekről elmondta, „Miskolc városa szeretné megtervezni jövőjét”, ennek kapcsán számba kell venni mindazokat a problémákat, amelyek a társadalmi felemelkedést nehezítik, és megoldást kell találni rájuk. A társadalmi felemelkedésnek több eleme van, a városban élő hátrányos helyzetű emberek problémáinak kezelése is szerteágazó.
– Õszintén szembe kell nézni a problémákkal, és ezután lehet megoldási javaslatokat tenni – mondta.

kiss_gabor_120223_ja_3.jpgAz alpolgármester hozzátette, az alakuló ülésre azokat az érintetteket hívták meg, akik tudnak tenni a felzárkóztatás érdekében – így a parlamenti pártok miskolci képviselői mellett oktatási és felzárkóztatási szakembereket. Mint megtudtuk, a tagok javaslatai alapján – ha szükséges – akár jogszabály-módosításra is javaslatot tehetnek.

Kiss Gábor kiemelte ugyanakkor, hogy a Társadalmi felemelkedési tanács nem cigányügyi tanács, ennél jóval szélesebb feladatot lát el.
– Ha ma mélyszegénységről beszélünk, az nem cigányprobléma, de nagyon jelentős mértékben benne van. Ha tehát az érintetteket nem vonjuk be, akkor megint csak elmegyünk a probléma mellett. Úgy gondolom, a Miskolci Cigány Nemzetiségi Önkormányzat képviselője nagyon hasznos tagja lehet egy ilyen tanácsnak is – fogalmazott az alpolgármester.

Elmondta, Miskolcnak szüksége van egy önálló közösségi fejlesztési és társadalmi felzárkózási stratégiára és akciótervre. Ennek érdekében Miskolc számára a tanács javaslatokat fogalmaz meg, amelyek alapján a stratégia dokumentuma összeállítható lesz – ezt a dokumentumot Miskolc vezetése a közgyűlése elé terjeszti.

varadigabor_110708_ja.jpgVáradi Gábor, a Miskolci Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke kiemelte, „végre egy asztalhoz ült minden olyan szereplő, aki elősegítheti, hogy javulhasson a cigányság helyzete”. A célt egy olyan stratégia kialakításában látta, melynek révén pozitív változások történhetnek a felzárkóztatás területén.
– A lakhatás, oktatás, egészségügy és foglalkoztatás köre komplex kezelést igényel – tette hozzá.

A tanács tevékenységének kiemelt területei közé tartozik a közösségfejlesztés, a lakóközösségekben kialakult és a közbiztonságot érintő problémák kezelése. Elő kívánják segíteni a szakmai képzettség megszerzését, javítani a munkaerő-piaci helyzetet, a lakhatási feltételeket, valamint a szociális és egészségügyi helyzetet. A tanács vallja, hogy a sport és a művészet a felemelkedés egyik útja.

patkopor.jpgPatkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora elmondta, örömmel tettek eleget a meghívásnak. „Nagyszerű, hogy az egyetem a tanács munkájában részt vehet”, mondta. Kutatásokkal, szakértői anyagok készítésével tudják segíteni a tanács munkáját.
– Úgy gondolom, hogy eddig is jelentős eredmények születtek mind a romakutatás, mind a mélyszegénységben élő emberek helyzetének kutatása terén. Olyan szakértői anyagokkal és problématérképekkel rendelkezünk, amelyek javára válhatnak a tanács munkájának. Segítheti a polgármestert, a várost abban, hogy eredményeket érjenek el ezen a területen – mondta a Miskolci Egyetem rektora.

Kujan I.
Fotó: F. K. Cs. (illusztráció)