Tavaly szaporodtak első alkalommal Miskolcon a Liszt-majmocskák, akkor két kölyök jött a világra. A négytagú család március közepén apa nélkül maradt, amikor a hím állat elpusztult. Ezt követően alig telt el egy hét, amikor a nőstény két újszülöttnek adott életet. A nehézségek pedig ekkor kezdődtek. A karmosmajmok, így a Liszt-majmocskák esetében ugyanis a kölykök hordozása elsősorban az apa feladata, a nőstény csak a szoptatás idejére veszi át a kölyköket tőle. A fiatalok ugyanis a felnőttek testméretéhez képest nagyok, amikor megszületnek, és gyorsan fejlődnek, így mind a szoptatásuk, mind a hordozásuk megterheli a szülőket. Éppen ezért gyakori, hogy az előző évi utódok is besegítenek a felnőtteknek az utódnevelésbe.
A Liszt-majmocskák – más néven gyapjasfejű tamarinok (Saguinus oedipus) – szaporulata azért is különös jelentőségű, mivel természetes élőhelyükön, Kolumbia néhány erdejében már csak 6000 egyedük él, így állományát a természetvédelmi szakemberek kritikusan veszélyeztetettnek minősítik. Éppen ezért az európai állatkertek is összehangolt tenyészprogramot hoztak létre a faj fennmaradása érdekében. Ennek a tenyészprogramnak részese állatkertünk is.
A Liszt-majmocskák magyar és német nevüket Liszt Ferencről kapták, mivel fejükön viselt fehér sörényük a híres zeneszerző időskori hajviseletére emlékeztet.
minap.hu