Hatodik alkalommal rendeztek lakóközösségi majálist Majláthon. A szép időben, sokan kilátogattak a programokra, nem csupán a lakókörnyezetből, hanem a Papírgyár környékéről is. Kovács László önkormányzati képviselő, háziorvos elmondta: 7 évvel ezelőtt merült fel a lakóközösség részéről az igény, hogy a közösség együtt, családiasan ünnepelhessen, így ezúttal is leginkább családi programokkal várták a majláthiakat.– Nem csupán a lakóközösséget, hanem a Papírgyár környékén élőket is meghívtuk a majálisunkra, ami reggel 8 órakor, zenés ébresztővel kezdődött. A programok este 8 óráig tartanak, s idén külön „majláthi” pogácsát is megkóstolhatnak az érdeklődők – emelte ki a képviselő.
Mint megtudtuk, ezúttal nyolcan sütöttek pogácsát az ünnepre - a felhívás nem is annyira a versengésről szólt, sokkal inkább a közösség erősítéséről. A kis csomagokban minden pogácsa-típusból volt egy-egy darab: a klasszikus sajtos mellett többek között magvas, illetve hagymás pogácsát is kóstolhattak az ínyencek.

A városrészi majálisra kilátogatott Kriza Ákos polgármester is, aki elmondta: május 1. leginkább a kikapcsolódás, a pihenés ideje, s jelzi a közösség fontosságát is. - Az, hogy van majláthi majális, azt is jelenti, hogy egy erős közösség él a városrészben, akik szeretettel és örömben ünneplik együtt május 1-ét – emelte ki Kriza Ákos.

A majláthi május 1-jére ezúttal is családi programokkal várták a lakókat a szervezők, készülve már a közelgő Anyák napjára is. Volt operett műsor, mazsorett bemutató, aszfaltrajz-verseny, arcfestés és lufis bohóc. A gyerekek énekeltek, s elmesélték azt is, mit jelent számukra az édesanyjuk, a család.
Lehetett szamárháton lovagolni, de volt tombola, csapolt sör és főzés is. Családi sportvetélkedőn is részt vettek a közösségek, szűrővizsgálatot is igénybe vehetett bárki, emellett kötélhúzásban is összemérhették erejüket kicsik és nagyok.

A program este, közös szalonnasütéssel zárul.
Kiss J.
Fotó: Juhász Á.