
A Baranta önálló magyar harcművészeti irányzat, amely a magyar harci és népi testkultúra megmaradt és megőrzött elemeinek rendszerbe foglalását és továbbfejlesztését tűzte ki célul. Mindez magában foglalja a hagyományos magyar fegyverek – az íj, a szablya, a lándzsa, az ostor, a hajítófegyverek, stb. – küzdelmi használatát, a pusztakezes küzdelmi formák, valamint a néptáncok, népdalok, népi ügyességi játékok művelését, lovon és gyalogosan egyaránt. Egyfajta magyar tízpróba, a magyar bajnokság is tíz versenyszámból áll.
Németh Zoltán arról is szólt, hogy a Baranta és a Zen Bu Kan Kempo együttműködése több mint 20 éve tart. Erősítik, támogatják egymást, s ezzel a magyar harcművészeteket. Idén közösen szervezik meg a Kárpát Kupát, ahol három fegyvernemben, összesen hat versenyszámban mérik össze tudásukat a versenyzők: pusztakezes és fegyveres küzdelmekben, valamint bemutatószámokban.
A barantások és a kempósok közösen versenyeznek az egyes versenyszámokban, sőt a tavalyi versenyhez hasonlóan birkózókkal, judosokkal, ju-jitsusokkal, szablyavívókkal is.

A verseny első 7 helyezettjének Baranta Szövetség által alapított „Harcos Magyar – Magyar Harcos” kitüntető címet adományozza a Magyarországi Harci Művészetek Össz-Szövetsége, emellett egy valódi Kossuth-szablyát kapnak a teljesítményük elismeréseként.
- Tavaly nagyon jó tapasztalatokkal távoztunk Miskolcról, mind a helyi szervezők - Mente Egyesület - mind a Városi Önkormányzat kitett magáért, így nem volt kérdés, amennyiben lesz lehetőségünk, idén is ide jövünk.

A versennyel egy időben kézműves vásár, gyermekfoglalkoztató és tehetségkutató verseny gálaműsora is lesz, így mindenki találhat az érdeklődésének megfelelő programot a helyszínen - mondta még el az Országos Baranta Szövetség alelnöke, kiemelve, hogy szeretnének egy rendszeres harcművészeti versenyt és gálát meghonosítani Miskolcon, ahol minden stílus képviseltetné magát valamilyen formában.
minap.hu