A miskolciak előtt nagy lehetőség áll, igencsak megerősíthetik a táblázaton elfoglalt második helyüket! Ehhez semmi mást nem kell tenniük, mint ismételni az őszi eredményt: a Volán idegenben is magabiztos sikert (12-6) aratott. Persze, igen nagy hiba lenne lebecsülni a vendégeket! A Volán ugyan hat ponttal többet (23) gyűjtött, mint ellenfele (17), de az egyéni teljesítményekben nincs jelentős különbség a felek között.
A miskolciaknál Kővári Balázs egészen elképesztő, 85 százalékos mutatóval rendelkezik, és ezzel a Keleti csoport összes rangsorolt játékosa között is a harmadik helyet foglalja el! Doros Szilárd (67.85) a tizedik, Nemes Vince (65) pedig a tizenkettedik. Az Apagy legeredményesebbje Nagy Balázs (71), aki a hetedik a rangsorban. Õt követi Bereczki Dezső (69.23), aki a kilencedik helyen tanyázik, majd Hodász Vasile (62.50), a légiós a tizennegyedik pozícióban vesztegel jelenleg. Szerencsére kilóg a sorból Fodor Géza a maga 26 százalékos produktumával, ami a 38. helyhez elegendő, de a negyedik játékos esetében a miskolciaknál sem egyértelmű a helyzet.
Laczkó Sándor hetek óta sérült, legutóbb sem volt bevethető, pedig játékára nagy szükség lenne. Nem mindegy ugyanis, hogy a negyedik játékos nyer-e meccset, vagy nem, esetleg akár többet is hozzátesz a sikerhez? Nos, az majd csak közvetlenül a találkozó kezdete előtt dől el, hogy a tapasztalt játékos tudja-e vállalni a szereplést. Ha igen, akkor nagy baj aligha érheti a hazai gárdát, ha nem, akkor lényegesen jobban oda kell majd figyelnie minden hazai asztaliteniszezőnek! Laczkó helyett egyébként minden bizonnyal Licsák Levente juthat szóhoz, de beugrásra készen áll Lehoczki Gábor is.
– Remélem, hogy mindkét pont itthon marad – latolgatta az esélyeket Bodnár Zsolt technikai vezető. – A csapatok között azért jelentős a különbség, és ennek ki kell jönnie az asztalok mellett is. Arról nem beszélve, hogy a második helyünk megszilárdítása érdekében csakis a két pont jelenthet elfogadható eredményt.
Az őszi, idegenben aratott 12-6-os győzelem egyébként úgy született meg, hogy Kővári mind a négy mérkőzését megnyerte, Doros és Nemes hármat-hármat, Laczkó egyet tett hozzá a közös sikerhez, de nyert a Doros, Kővári pár is. A mérleg nyelve most is egyértelműen billen a miskolciak felé, szombaton délelőtt azonban a gyakorlatban is igazolni kell, hogy valóban a Borsod Volán a jobb, erősebb, ütőképesebb alakulat és joggal pályázik az előkelő bajnoki helyezésre! A találkozó délelőtt 11 órakor kezdődik a Szemere Szakközépiskola tornatermében.
Doros L.