Pénteken, Miskolcon is megkezdődött a középiskolák, gimnáziumok ballagási ünnepségeinek sora. Az Avasi Gimnáziumban Csöbör Katalin országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet. Mint mondta, bár a ballagás az iskolák, a tanárok, és a diákok életében ismétlődő ünnep, mégis minden alkalom más és más, hiszen a résztvevők változnak.
– Itt kell hagyni a biztonságot adó falakat, a barátokat, a szigorú, de tisztelt tanárokat. És a diák még nem érzi késznek magát az elválásra, arra, hogy kilépjen a bizonytalanba. Emlékszem, így voltam ezzel én is annak idején – szólt a végzős diákokhoz. Hozzátette, a ballagó diák ugyanakkor még nem érti pontosan azt sem, hogy mi értelme volt az elmúlt évek erőfeszítéseinek, a sok-sok tanulásnak, a dolgozatoknak, a próbatételeknek.

– Ez azonban egyáltalán nem baj, mert az iskola, a műveltség, és a helyes magatartás jelentőségének felismeréséhez többet kell élni és tapasztalni. Ezt később ismeritek fel, esetleg akkor, amikor gyermekeitek lesznek, és nektek kell bíztatni őket a szorgalmas tanulásra – fogalmazott az országgyűlési képviselő.
„Kívánom nektek, hogy maradjatok tovább is egymás hűséges barátai, és jöjjetek össze később is egyetemistaként, vagy dolgozó felnőttként, mert a gimnáziumi barátokat úgysem felejti el az ember, egy életen át elkísérnek bennünket” – fogalmazott Csöbör Katalin, aki a hűség fontosságát ajánlotta útravalóul a diákoknak.
– Legyetek hűségesek az iskolátokhoz, a tanáraitokhoz, a barátaitokhoz, a kedvelt tantárgyatokhoz, a hazátokhoz, és a szerelmetekhez is. Ne engedjetek a könnyebbnek tűnő, vagy divatos útnak! – hívta fel a diákok figyelmét az országgyűlési képviselő.
Átadták a „Dr. Peja Győző emlékgyűrűt” a Diósgyőri Gimnáziumban
A Diósgyőri Gimnázium ballagási ünnepségén, Sebestyén László országgyűlési képviselő jelenlétében átadták a „Dr. Peja Győző emlékgyűrűt” is. A dr. Peja Győző Emlékgyűrű Alapítvány 1993-ban jött létre, célja, hogy emlékgyűrűvel ismerje el azon személyek munkáját, tevékenységét, akik meghatározó szerepet játszottak a gimnázium életében, formálták arculatát, megőrizték, gyarapították értékeit.

Ebben az évben a díjat a kuratórium Lantosné Hegyesi Editnek ítélte oda. A testnevelés szakos tanárnő 1990-től dolgozik a Diósgyőri (volt Kilián György) Gimnáziumban. Szakmai munkáját a magas színvonal, precíz munkavégzés és igényesség jellemzi. A kosárlabda szakosztály vezetőjeként, edzőként, szaktanárként egyaránt szép eredményeket ért el. Számtalan megyei bajnoki cím, és sikeres szereplés az országos döntőben jelzi ezt. A Kamarás Kupa elnevezésű kosárlabda emléktorna főszervezője, a kamarás hagyományok ápolója. A tantestület meghatározó, megbecsült tagja. Az emlékgyűrűt dr. Peja Márta, dr. Peja Győző leánya és Büki Gábor adta át.
„Összefogással segíthetjük egymást a célok elérésében”
A Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium ballagásán Szabó András igazgató köszöntötte a végzős diákokat. Mint mondta, „a jeles napokat a rendszeres ismétlődés, a megszokott külsőségek, a jeles napra készülő közösség összetartó ereje emeli hagyománnyá, tölti meg érzelmi tartalommal.” A Szemerében a kialakult hagyományok közül kiemelkedik a búcsúzó diákok ballagása.
– Ismeretet szerezni, törvényszerűségeket, összefüggéseket felfedezni, szabályt alkotni, gyakorlás révén valamilyen képességet fejleszteni, együttműködő magatartást kialakítani, ezáltal tudásra szert tenni, s ezt átadni embertársainknak, a következő generációnak; mindez egyidős az emberiség történetével. Hitünk szerint ez az iskola lényege, ilyen iskolát szeretnénk alkotni – emelte ki az igazgató, hozzátéve, „a feladat, de vele együtt a lehetőségek is nagyok. Az ifjú nemzedékektől a kor, amelyben élünk, szorgalmat, kitartást, céltudatosságot követel. Ösztönöz a tudás megszerzésére, a helytállásra.”

– Az egyéni boldogulás, de hazánk sorsa is attól függ, hogy polgárai milyen szakértelemmel és mennyi elhivatottsággal végzik munkájukat. Tartsátok mindig szem előtt, hogy összefogással, a többieket tiszteletben tartva segíthetjük egymást a nagy és nemes célok elérésében – emelte ki Szabó András igazgató.
Közel 8 ezer diák kezdi meg hétfőn az érettségit a megyében
Elballagnak tehát alma materükből a középiskolák, gimnáziumok végzős diákjai, akik jövő héten hétfőtől már tudásukról adnak számot. Kezdődnek ugyanis a május-júniusi érettségi vizsgák, melyre Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében 7939 diák jelentkezett. Pénteken nemzetiségi nyelv és irodalomból az érettségik már el is kezdődtek. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ugyanakkor nincs olyan végzős diák, aki ebből a tárgyból vizsgázna.
Maximális biztonság mellett minden készen áll az idei érettségi vizsgák zavartalan lebonyolításához. Hétfőn kora reggel a járási hivataloknál zárt borítékban veszik át az iskolaigazgatók vagy megbízottjaik a magyar nyelv és irodalom középszintű és emeltszintű érettségi tételeit.
A vizsgák közül 1866 írásbelit teljesítenek emelt szinten a diákok, míg középszinten közel 30 ezer dolgozatot írnak majd ebben az érettségi vizsgaidőszakban. A vizsga rendje nem változott. Simon Tibor, a megyei kormányhivatal közoktatási referense a Miskolc Televíziónak elmondta, a régi, jól bevált rendszert követik most is. Változás egyedül a jelentkezések számában, mivel – mint a referens kiemelte – nagyon sok felvételi tantárgyból megkövetelik az emeltszintű érettségit, zömmel igaz ez az orvosi tantárgyakra.
– Biológia, kémia, fizika tantárgyból nagyságrendekkel megnőtt az emeltszintű érettségire jelentkezők száma – mondta el Simon Tibor.
Hétfőn reggel nyolc órakor a magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgákkal kezdődik az érettségik sorozata. Az írásbeli vizsgák május 27-ig tartanak. Az emeltszintű szóbelik június 6-án kezdődnek, és egy héten át zajlanak majd. A középszintű szóbeli érettségiket június 18-28. között tartják.
Kujan I.
Fotó: Juhász Á.