Ugrás a tartalomra

Ismét teret kapott a sör – elkezdődött az idei kézműves sörfesztivál

Létrehozva
Húszféle kézműves sör, zenés programok garantálják a most hétvégén jó hangulatot a Szinva teraszon, ahol második alkalommal rendezik meg a Borsodi Kézműves Sörfesztivált. A programok pénteken délután kezdődtek és egészen vasárnapig tartanak.
Kézműves világos, gyömbéres, banános, meggyes, csokoládés – többek között ilyen söröket lehet majd megkóstolni a kisüzemi sörfőzdék fesztiválján, Miskolcon, ahol az országban egyedülállóan kétévente kézműves sörversenyt is rendeznek.

Négy sörfőzde – a Zip’s, a diósgyőri Gyertyános, a Mályi Ászok és a Serforrás–, összesen húszféle sörrel várja majd az érdeklődőket a Szinva teraszon péntektől vasárnapig. A tavalyi fesztiválhoz képest változás, hogy idén a zene nagyobb teret kap majd a programok során.

megkezdodott_kezmuves_sor_130503_fkcs_3.jpg

Május 3-án, pénteken a Miskolci Illés Emlékzenekar ad koncertet a teraszon, 4-én, szombaton pedig a Jazz Nagykövetei találkoznak Miskolcon. A zenei programokat tegnap Sikter Péter, a z Ady Endre Művelődési Ház, Diósgyőri Vár intézményigazgatója ismertette. Mint mondta, a pénteki zenei program címe Lökd ide a sört lesz, stílusosan, szombaton pedig a Magyar Jazz Ünnepét rendezik meg a Szinva teraszon. A miskolci Buri Jenő és Szirmai Zoltán előadása után a Magyar Jazz Szövetség és a Nemzeti Kulturális Alap segítségével a kubai, amerikai jazz világába kalauzolja az érdeklődőket Elsa Valle kubai énekesnő, Winand Gábor énekes, szaxofonos és fuvolás, Szakcsi Lakatos Béla zongorista és Kőszegi Imre dobos.

T. Á.
Fotó: F.Kaderják Cs.