Ugrás a tartalomra

A látássérültek foglalkoztatását segítik

Létrehozva
Országos szinten alig éri el a 6 százalékot a vakok foglalkoztatása, a gyengénlátóknak pedig mindössze a 15,7 százalékát foglalkoztatják. A látássérültek foglalkoztathatóságát javító programok egyike zárult nemrégiben az Észak-magyarországi Látássérült-rehabilitációs Központban.
Az „AMSZ-2012 Látássérültek foglalkoztatási rehabilitációja” című program március végén zárult. Bodnárné Novák Adrienntől, a program szakmai vezetőjétől megtudtuk, a foglalkozási rehabilitáció feladata nagyon összetett, részét képezi egyebek mellett az, hogy a látássérültek foglalkoztathatóságának javítása érdekében segítenek felvenni a kapcsolatot a képző intézményekkel – tehát az iskolai végzettség, a szakképzettség növelésében nyújtanak segítő kezet. Feladat ugyanakkor a munkavállaláshoz, munkavégzéshez szükséges készségek fejlesztése is, ezt csoportos formában, tréningen oldották meg. Legalább ennyire fontos a munkavállalást akadályozó – szociális, egészségi, pszichés – tényezők feltárása, és a megoldás segítése, valamint a befogadó munkahelyek létszámának növelése.

A régiós látássérült-rehabilitációs központ szolgáltatásai mind a látássérült személyek, mind a munkáltatók számára hasznosak. Előbbieknek munkavállalási konzultációt és tanácsadást tartanak, álláskeresési klubot indítottak, és segítik a munkahelyi beilleszkedést. A munkáltatók számára pedig információt nyújtanak a látássérült személyek foglalkoztatásának lehetőségeiről, a foglalkoztatással kapcsolatos támogatások igénybevételéről, de tájékoztatják őket a munkavállalók képességeiről, és az általuk betölthető munkakörökről is. Segítséget nyújtanak ugyanakkor a munkavállaló betanításához is.

A programba 31 főt vontak be, ebből nyílt munkaerő-piacon 5, védett munkahelyen 2, OKJ-s képzésben pedig további 2 főt helyeztek el. Több városi cég adott munkát látássérülteknek, az AVE Miskolc Kft. szelektív hulladékválogatót, az MVK Zrt. takarítót foglalkoztat, az egyik nagy áruházlánc pedig üvegvisszaváltó, pénztáros és kocsigyűjtő munkakörbe.

tapinthato_130305_ja_11.jpg

A program szakmai vezetője elmondta, a munkáltatói tapasztalatok igen pozitívak voltak a látássérült munkavállalókkal kapcsolatban. A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár részéről elmondták, hogy amióta látássérült munkáltatót alkalmaznak, azóta egyre több látássérült érdeklődőhöz is eljutnak a könyvtár szolgáltatásai. A munkáltató egy látássérült könyvtárost alkalmaz, aki a hangos-könyvtár részlegen dolgozik, ezen kívül részt vesz még rendezvények, kiállítások szervezésében, lebonyolításában.

Piroska egy középiskolában dolgozott könyvtárosként, mígnem 40 évesen elveszítette a látását. Bő fél évvel ezt követően ismerte meg a Látásrehabilitációs Központ szolgáltatásait. Legfontosabb feladata az önállóság visszaszerzése volt. Megtanult önállóan, fehérbottal közlekedni, emellett számítógépet hangosbeszélő program segítségével használni. Elhelyezkedését megelőzte a foglalkozási rehabilitációban való részvétel. A foglalkozási rehabilitáció előző szakmai vezetője levelet írt a könyvtár igazgatójának, aki lehetőséget látott a foglalkoztatásában. Piroska elveszítette látását, de újra dolgozhat újra önálló életet élhet. Igyekszik a könyvtárban látássérültek minél szélesebb köréhez eljuttatni a könyvtár szolgáltatásait.

Az áruházlánc helyi üzletében jelenleg két látássérültet foglalkoztatnak üvegvisszaváltó, illetve pénztáros munkakörben a Befogadó Közösség Program keretén belül. A program célja, hogy a megváltozott munkaképességű, valamint látás-, hallássérült, értelmi fogyatékos vagy mozgáskorlátozott személyek számára is lehetőséget teremtsen a munkavégzésre és ezzel a teljesebb életre. A hölgy pozitívan nyilatkozott a látássérült munkavállalókról.
Mindkét munkáltató pozitívan értékelte a látássérült munkavállalók teljesítményét. Fontosnak tartják, hogy esélyt adjanak a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása terén.

Gábor jelenleg pénztárosként dolgozik az áruházláncnál, 2011 júliusától üvegvisszaváltó munkakörben kezdett el dolgozni, de retinaleválás miatt munkakört kellett váltania. Elmondta, jól érzi magát a munkahelyén, kollégái nagyon segítőkészek, kedvesek, összetartóak. Nagyon örült annak, hogy a beilleszkedéssel nem volt gond, hiszen a kollégái segítették a betanulás szakaszában. Örült ennek a lehetőségnek, mert ezáltal kimozdulhatott néha unalmas közegéből, és sokkal vidámabb azóta.

Kujan I.