Ugrás a tartalomra

Magyarország első Szociálterápiás Központját adták át

Létrehozva
Intenzív foglalkoztatási program indul, és teljes körű energetikai fejlesztést végeznek a Szimbiózis Alapítványnál. Az új épületet pénteken adták át a Baráthegyi Majorságban, amely hazánk első Szociálteráipás Központja lesz, s emellett lerakták annak az épületegységnek az alapkövét is, amely a központi épületet összeköti egy főzőkonyhával, ami ebéd házhozszállítást ellátó szociális konyhaként fog üzemelni.
Épületbővülés és energetikai beruházás kezdődött a Szimbiózis Alapítvány Baráthegyi Majorságában. Az új épületet, amelyet 50 millió forintból építettek, pénteken adták át, illetve egy újabb beruházás alapkövét is letették, amely az épület bővülését jelenti majd az év végén, 149 millió forintból.

Az átadáson Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke elmondta, az alapítvány három éve tagja az Európai Szociálterápiai Szövetségnek.
– Az új központ átadásának legfőbb célja, hogy a fogyatékkal élőket a munkára, az önálló élet kialakítására készítsük fel, hiszen fontos üzenet ma Magyarországon, hogy ezek az emberek szeretnének dolgozni, adót fizetni. Számos sikeres pályázatunk volt, ám a pénzszerzés mellett spórolni is fontos, a fűtésen pedig lehet, így energiahordozó gyártásával, helyi erőforrásokra alapuló komplex tevékenységgel csökken majd a már működő főzőkonyha gázhasználata, amelynek energiahatékonyságát fűtéskorszerűsítéssel is növeljük – összegezte az alapítvány elnöke.

szimbiozis_atadas_130503_fkcs_22.jpg

A Szociálterápiás Központ egy már létező, és működő főzőkonyha mellett épült fel. Mint azt Jakubinyi László kiemelte, hazánk első és egyetlen ilyen központja helyezkedik el péntektől a Baráthegyi Majorságban.

Az alapkőletételi és házátadási ünnepségen jelen volt Kósa Ádám EP-képviselő is, aki jelnyelvi tolmács segítségével emelte ki, Miskolcon hatalmas munkát végeznek, sok jót hallott az alapítványról.

– Szívemből szólt az alapítvány elnöke, amikor azt mondta, a cél, hogy a fogyatékkal élők is adót fizethessenek. Én is ezért dolgozom az Európa Parlamentben. Az a munka, amit itt végeznek, példaértékű nem csupán Magyarországon, hanem az unióban is – tette hozzá.

szimbiozis_atadas_130503_fkcs_23.jpg

Azt a tényt, hogy a miskolci központ példaértékű, éppúgy, mint az alapítvány tevékenysége Szőke László, EMMI- Fogyatékosságügyi Főosztály főosztályvezetője is hangsúlyozta. Köszöntőjében kitért arra a törvényre is, amely a fogyatékkal élők jogait, esélyegyenlőségét emeli ki. Mint mondta, a magyar kormány, az elmúlt három évben egy 30 évre szóló stratégiát dolgozott ki, amelynek lényege, hogy a nagy létszámú intézményeket a lakócentrumok váltsák fel.

– Az önálló életvitel kialakítása kiemelt fontosságú, s az alapítvány példát mutat. Példaként áll emellett a foglalkoztatásban is, hiszen fontos, hogy aki ebben az országban dolgozni akar, annak legyen rá lehetősége. A fogyatékkal élők pedig nem ellátottként, hanem adófizetőként akarnak élni, teljes életet. A Szimbiózis Alapítvány erre figyelmet fordít, s szintén példaként áll elől az oktatás területén is, hiszen fontos, hogy segítséget kapjanak a rászorulók abban, hogy el tudjanak helyezkedni – mondta a főosztályvezető. Hozzátette, az Alaptörvény védi a fogyatékkal élőket, s 44 milliárd forintot fordított többek között az akadálymentesítésre is – ebből az összegből több mint 200 millió forintot kapott a Szimbiózis Alapítvány, munkájának minősége miatt.

szimbiozis_atadas_130503_fkcs_5.jpg

Kiss Gábor alpolgármester kiemelte, fontos, hogy legyen változás a fogyatékkal élők életében.
– Kiemelt jelentőségű a kiteljesedett élet biztosítása. Mi is így gondoljuk. Ezeket a szép elveket pedig mindennapi gyakorlattá kell tenni. Az alapítványi kezdeményezések fontosak, hiszen újszerű gondolatokat tartalmaznak, s nagy tettvággyal vágnak bele a munkába, mint a Baráthegyi Majorságban is. Az a térség nehéz helyzetben van, de külön öröm, hogy itt tud sikeres lenni az alapítvány. Példamutató munkát végeznek – hangsúlyozta az alpolgármester.

Az új épület avatásán és az alapkőletételen jelen volt Adrienne Thier, az Európai Szociálterápiai Szövetség elnöke is, aki a szövetség múltjáról szólt, s elmondta, a Szimbiózis Alapítvány azért lehet a tagja, mert sokat és kiválóan dolgoznak a felnőtt fogyatékkal élőkkel, emellett munkahelyet teremtenek számukra, hiszen a majorságban sajtot készítenek, amit el is adnak.

A projekt, amelynek keretében felépülhetett a központ, folytatódik, hiszen 149 millió forintból egy átkötő épület is épül majd, így a már üzemelő főzőkonyha újabb funkciót kap: a térségi alapanyagot feldolgozó konyha kapacitását növelik, s az ebédek házhozszállítását triciklis para-bike ebédfutárok segítik majd.

A majorságban a felhasznált pályázati pénzek mellett figyelnek a spórolási lehetőségekre is, ennek érdekében, az épületbővítésé mellett egy pellet-üzemet is kiépítenek, ami a fűtésszámlát csökkenti majd.
 
Kiss J.
Fotó: F. Kaderják Cs.