A bejelentett álláshelyek túlnyomó része - 22,5 ezer - foglalkoztatáspolitikai támogatással jött létre, s mintegy 500 kivételével a közfoglalkoztatás valamelyik formájához kapcsolódik. 3900 ezer állás az országos programok keretében kialakított átmeneti munkahelyet kínált, 521 pedig egyéb formában – például a TÁMOP 1.1.2 program vagy az úgynevezett Első munkahely garancia program keretében nyújtott támogatással – jött létre.
A közfoglalkoztatás bővítése a megye egészét érintette, így minden munkaügyi kirendeltségen az előző havi többszörösére emelkedett a bejelentett álláshelyek száma. Azonban a nem támogatott állásoké is csak néhány körzetében maradt el az előző havitól, máshol e téren is növekedés történt.
A támogatási igény nélkül bejelentett állások 587 álláskeresőnek kínáltak munkát márciusban.
A sikeres közvetítések és önálló álláskeresés eredményeként, a megyében nyilvántartott álláskeresők közül 17 647 fő jutott munkához. Túlnyomó többségük közfoglalkoztatás keretében, minden tizedik pedig bérjellegű támogatással - vagy támogatás nélkül - az elsődleges munkaerőpiacon. Az elhelyezkedők száma 6,6-szorosa volt februárinak, s kétszerese az egy évvel korábbinak.
Támogatás nélkül, a munkaügyi kirendeltségek sikeres állásközvetítése, információnyújtása, illetve önálló álláskeresés révén márciusban 1400 ezer álláskereső kezdett dolgozni, számuk öt százalékkal haladta meg az elmúlt havit.

Minden negyedik nem támogatott munkaerő-igényt építőipari cégek jelentették be. Jelentős igény érkezett feldolgozóipari, kereskedelmi, illetve mezőgazdasági munkáltatóktól is. A nem támogatott állások többségére, csaknem hatvan százalékára szakképzett munkavállalót kerestek, a többi munkalehetőség különféle ipari, építőipari, szolgáltatási jellegű segédmunkára szólt. Mint a korábban, márciusban is elsősorban lakatosokat, bolti eladókat kerestek, s nőtt a kőművesek, festők-mázolók iránti igény is. A keresettebb szakmák közé tartoztak még a víz- és csőhálózati szerelők, a hegesztők, a burkolók, a kamionsofőrök, a pékek, és a szakácsok is.
Sz. S.