Ugrás a tartalomra

Értékes miskolci győzelem

Létrehozva
Szombaton, hazai környezetben szerepelt a Miskolci Városi Sportiskola OB I/B-s férfi vízilabda együttese. A miskolciak a rájátszásban a 7-12. helyért játszanak, ezúttal a Szegedi Vízipóló suli együttese látogatott a borsodi megyeszékhelyre.
Előzetesen a hazai oldalról olyat lehetett hallani, hogy csak a győzelem jelenthet elfogadható eredményt. A célt sikerült teljesíteni végül. A vendégek kilenc esetben játszhattak emberelőnyben, és ezek közül mindössze egyet tudtak gólra váltani.

A találkozón két és fél percig nem született gól, akkor Gergely Balázs törte meg a csendet, aki akcióból bizonyult eredményesnek. Ezzel a találattal 39-re növelte az idei bajnokságban elért találatai számát. A másik oldal képviseletében Makra is beköszönt, majd Lakatos megúszásból talált be Markovics kapujába, aztán értékesített egy emberelőnyt is, így kétgólos vezetéshez jutottak a szegediek. A negyed vége előtt Vidumansky kozmetikázott az eredményen, így mindössze egyetlen gólos hátrányból veselkedhetett neki a folytatásnak az MVSI.

A második negyed Makra akciógóljával kezdődött, erre Gergely válaszolt, aki szabaddobásból talált be. Varga Attila, majd Török Viktor zárt le egy-egy szép akciót góllal: a miskolciak visszavették a vezetést. Negyvenkét másodperc volt hátra, amikor Karácsonyi Vazul akcióból talált be. Vidumansky ellen Török Krisztián vétett büntetőt eredményező hibát, a labdát a sértett dobta kapura, Bognár azonban kivédte a miskolci játékos lövését.

A harmadik negyedben minden eldőlt. Az MVSI nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, és fokozatosan növelte előnyét. Sántavy akciógóljára Török András ugyancsak akcióból válaszolt, utána Vidumansky értékesített egy emberelőnyös helyzetet, Varga Attila pedig akcióból bizonyult eredményesnek. Sántavy kétszer is akcióból talált be, erre Katona válaszolt, de a negyed után megnyugtató, háromgólos (10-7) lett a miskolci alakulat előnye.

A negyedik negyedben két és fél percig ismét gólcsend köszöntött a Kemény Dénes Városi uszodára, ekkor szerencsére Vidumansky megúszott, gólt ért el, Török Viktor pedig akcióból tette ugyanezt. Így a különbség öt egységre nőtt a felek között, és ekkor érződött, hogy a Szeged megtört. Karácsonyi és Makra akcióból, Barna pedig megúszásból közelebb vitte csapatát a pályaválasztóhoz, de a miskolci siker egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben. Matajsz büntetőből, Kisely pedig akcióból köszönt még be, így alakult ki a végeredmény.

Eredmény: Miskolci Városi Sportiskola – Szegedi Vízipóló suli 14-10 (2-3, 3-2, 5-2, 4-3).

Doros L.