
Az ünnepségen Lipták Attila megyei igazgató elmondta: a tűzoltók védőszentjének kultusza Európa nagy részén elterjedt. Személye a tűzoltói hivatás lényegét testesíti meg – az emberséget, a tisztességet, a becsületet, az önzetlen segíteni akarást, a hősies bátorságot és nem utolsósorban bajtársiasságot. Hangsúlyozta, hogy nem csupán a tűzoltók tekintik védőszentjüknek Szent Flóriánt, hanem a fazekasok, kádárok, kéményseprők, kovácsok, pékek, serfőzők és szappanfőzők is. Emellett védőszentjükként tisztelik az árvízi védekezések résztvevői, és a vegyivédelmi alakulatokban szolgáló katonák is. Az igazgató beszédében úgy fogalmazott, a tűzoltók napjaink hősei, akik azokra a helyekre mennek, ahonnan mások menekülnek.

A rendezvényen ünnepi műsorral működtek közre a Fazekas Utcai Általános Iskola diákjai, s elismeréseket is átadtak. Pintér Sándor belügyminiszter az Év Tűzoltója Miniszteri Díjat adományozott Éliás Attila főtörzsőrmesternek, az Encsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság gépjárművezetőjének. Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató az Év Tiszthelyettese címmel jutalmazta Bukta Tamás főtörzsőrmestert, a Mezőkövesdi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság gépjárművezetőjét, és soron kívül eggyel magasabb rendfokozatba léptette elő Csionek Csaba főhadnagyot, a B.-A.-Z. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság főelőadóját.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye Tűzbiztonságáért Díjat adományozott a megyei önkormányzat közgyűlése Egyed János alezredesnek, a Miskolci Hivatásos Tűzoltóparancsnokság szolgálatparancsnokának és Hornyák Péternek, a Komlóskai Önkéntes Tűzoltó Egyesület volt parancsnokának. Emellett többen észesültek tárgyjutalomban, és soron kívüli előléptetésekre is sor került.

A megemlékezés ezt követően az igazgatóság épülete előtt folytatódott, ahol Szunyog Zoltán megyei tűzoltósági főfelügyelő mondott ünnepi beszédét, majd Szent Flórián, és elhunyt bajtársaik emléke előtt tisztelegve, megkoszorúzták ott elhelyezett kopjafát.
Sz. S.
Fotó: BAZMKI