Jövő hét pénteken (19.00) Kaposváron vendégszerepel a DVTK.
Kovac Zoltán: Az első félidő elején lehetett volna gólt lőni, de nem sikerült. A Debrecen nagyon jó csapat, a tabella első felében áll. Örülök a három gólnak, a pontnak, de annak nem, hogy nem nyertünk, s alapvető hibákat követtünk el. Hogy miért nem voltak többek, fiatalok a kispadon? Nekik az U19-es csapattal volt fontos mérkőzésük, így láttam a legjobbnak.
Kondás Elemér: Úgy gondolom, izgalmas, változatos mérkőzést láthatott a közönség. Kicsit csalódott vagyok, mert szerintem itt hagytunk két pontot. A tizenegyesnél hibáztunk, ezzel felhoztuk a Diósgyőrt, a szögletnél pedig rosszul osztottuk el az embereket, és a legkisebb diósgyőri gólt fejelt. Hogy bent volt-e vagy sem, nem tisztem eldönteni, az asszisztens állt ott, biztosan jól látta. Nem szabad kétgólos vezetés után hagyni felállni az ellenfelet.

Még cserélt egyet Kondás Elemér, de utána lefújta Kassai. 3–3 a vége!2 percet hosszabbít Kassai.
89' Coulibaly besárgul.
88' Gallardo passzolt Tisza elé, aki kisebb kavarodás után fordulásból fölé lőtt.
Először szerzett egy mérkőzésen mindhárom spanyol gólt a DVTK-ban. Mindhármuk szerződése lejár a szezon végén.
86' Francisco Gallardo egyenlít!!! Tisza újabb szögletét a hosszún érkező Paco kapura fejelte, amit csak a gólvonalon túlról tudott kifejelni a védő, 3–3!
85' Tisza bal oldali szögletét lábbal kellett védenie Verpecznek.
84' Ferenczi helyett Spitzmüller jön.
81' Gallardo kap lapot, mert Kassai szerint színészkedett, majd Luquének is felmutatott egy sárga kártyát szövegelésért. A csapatkapitány ötödik sárga lapja volt ez az idényben, így kihagyja a következő, kaposvári bajnokit.
79' Takács késett le Coulibalyról, felvágta, így járt a sárga.
78' Ferenczi fejelte le a labdát Sidibének, aki keresztbe lőtt a kapu előtt. Közben a mezszámára utalva (77) Luque nevét skandálják a nézők.
77' José Luque ballal a kapu közepébe emelt, 2–3!
76' Tizenegyes a DVTK-nak! Gallardo passzolt Tiszához a 16-oson belül, akit egy csel után Mészáros buktatott.

75' Czvitkovics szabadrúgása kipattant Ribánszki fejéről (nem tudta fogni a lapos lövést a kapus), de szerencsére lesen volt egy deberceni.
70' Czvitkovics lőtt 20 méterről, Ribánszki nagyot védett a bal alsónál. A szöglet után Sidibe közelről a felső lécre fejelt, majd tisztázott Fernando.
69' Korhut kezezése után lőhetett Luque szabadrúgást ballábas szögből, 18 méterről, Verpecz vetődve ütötte ki a labdát a kapu jobb oldala elől.
66' Újabb Loki-gól: Bódi ugrott ki a leshatáron, majd hét méterről, jobbal a bal felsőbe tekert. 1–3.
62' Ismét vezet a Debrecen. Coulibaly előbb Takácsot futotta le a bal oldalon, majd Kádárt is átverte az ötös sarkán, aztán szinte nullszögből, Ribánszki alatt a hosszúba lőtt. 1–2.
58' Luque indította Tiszát a bal oldalon, a frissen beállt támadó 16 méterről jobbal emelt, a labda a háló tetejére esett rá.
56' Kovac Zoltán is változtat: Tisza váltja Seydit.
55' Cserél a Debrecen, Kulcsár helyett Sidibe a pályán.
50' Bacsa tálalt Seydi elé, akinek a ziccerét védte Verpecz, az ismétlést egy védő hárította, majd Luque lőtt, akinek ugyancsak beleléptek kísérletébe. Közel volt a második diósgyőri gól.

48' Gallardo bolondított meg két debrecenit, majd Gohérhez passzolt, aki balról középre adta, de a beadás magas volt Bacsának, így fölé fejelt.
46' Luque távoli, lapos lövését fogta Verpecz.
A DVTK folytatta a játékot, nem volt csere egyik oldalon sem.
A találkozó szünetében Deák Bárdos Mihályt köszöntötte a DVTK. A Diósgyőri Birkózó Club sportolója – aki a DVTK talán legismertebb szurkolója – múlt hét végén szerezte meg 14. magyar bajnoki címét a kötöttfogású birkózók Cegléden rendezett országos bajnokságán.
Lefújta az első félidőt Kassai Viktor, 1–1 a szünetben.
43' Luque lőtt 23 méterről, ballal fölé.
41' Bernáth jobb oldali beadását Czvitkovics fejelte centikkel a jobb felső sarok mellé.
40' Egyenlít a Diósgyőr! Gallardo sarkazása után adott középre Luque balról, Máté az ötös sarkánál kifejelte a labdát. Luque szögletét Fernando fejelte tíz méterről a kapuba. 1–1!
36' Gallardo indította a jobb szélen Vágit, aki laposan középre adott, de a labda elsuhant a kapu és mindenki előtt.
34' Luque a bal oldalról adott be szabadrúgásból, Bacsa Ramos szorításában fölé fejelt.
30' Máté rúgta fel a középpályán Bacsát, ismét járt a sárga.
23' Vezet a DVSC! Gyönyörű debreceni összjáték után Kulcsár Tamás az ötösről a hálóba lőtte a labdát Ferenczi bal oldali beadása után. 0–1!
22' Czvitkovics lőtt 25 méterről, ballal jócskán mellé.
20' Luque 28 méteres kísérlete ezúttal gyengére sikeredett, de így is megtapsolta a közönség a spanyol próbálkozását.
19' Fernando kiugratásáról centiméterekkel maradt le Seydi.
17' Bal oldalról érkező beadást Bódi talált el rosszul, a kapu fölött hagyta el a labda a játékteret.
15' Ramos vette célba a Digépet 25 méterről.
14' Ribánszki szedte le Bódi beadását.
13' Gallardo iramodott meg Luque labdájával, a csapatkapitány visszakapta azt honfitársától, egy csellel elküldte Ramost, majd 17 méterről tüzelt, Verpecz kibokszolta a labdát.
A kezdeti hazai rohamok után kijött a Debrecen, de helyzetet nem tudott kialakítani.
8' Játszik a csapat! Gallardo, Bacsa, Vági volt a labda útja, a jobbhátvédet kicsit megbillentették, így már nem tudott középre adni, de nem volt szabálytalan a védő megmozdulása.
6' Gallardo cselezte ki a bal oldalon Mátét, majd Seydihez passzolt, akinek lövését blokkolták.
5' Gallardo iramodott volna meg, Ramos buktatta, ezért sárga lapot kapott.

4' Luque cselezte ki Czvitkovicsot, aki felrúgta a csapatkapitányt. A tizenhatos bal oldala mellől elvégzett szabadrúgást laposan kapura küldte Luque, Verpecz résen volt és hárított.
2' Seydi megcsinálta ugyanazt, mint a Ferencváros elleni mérkőzésen, bal oldali beadása átszállt a túloldalra, ahol Gallardo érkezett ezúttal. A spanyol egy gyönyörű csellel elküldte védőjét, laposvisszagurítását azonban lefülelte Ramos.
A Debrecen kezdte a találkozót.
13.58 | Megérkeztek a játékosok.
A bajnoki meccs után a borsodi válogatott fogadja a Székelyföldi U19-es csapatot, nem hivatalos, barátságos mérkőzésen, a diósgyőri stadionban. >>
A DVTK 32 ponttal a 12., a DVSC 39 egységgel a negyedik a tabellán. Hazai pályán legutóbb a 2009-2010-es pontvadászatban győzte le a debrecenieket 1–0-ra a Diósgyőr. A két csapat miskolci mérlege a DVTK szempontjából: 18 mérkőzés, 6 győzelem, 4 döntetlen, 8 vereség, 22 rúgott, 29 kapott gól.
13.50 | A csapatok már az öltözőben. Rudolf Gergely nyaki sérülést szenvedett az egyik edzésen, ezért nem tagja a keretnek. A DVTK kispadján mindössze három mezőnyjátékos van a kapus csere mellett.
A DVSC ultrái nem vesznek részt a diósgyőri túrán a szurkolói regisztráció miatt. A Facebookra kitett közleményükben így fogalmaznak:
„Az Ultras Debrecen nem lesz jelen Diósgyőrben, ezért nem szervez utazást sem. Miután a diósgyőri és debreceni vezetők közleményben tudatták, hogy a DVSC miskolci vendégjátékára csak úgy lehet jegyet vásárolni, hogy a szurkoló megadja a személyes adatait, ráadásul azokat a belépéskor a biztonsági szolgálat emberei ellenőrzik is, így úgy döntöttünk, hogy az Ultras Debrecen nem teszi tiszteletét a DVTK stadionban. Tagságunk teljes mértékben elutasítja a névre szóló jegyeket, és a regisztrációt. (…)”
Kondás Elemér, az ellenfél szakvezetője így nyilatkozott a Loki hivatalos honlapjának:
– A csapat jól és felszabadultan játszott a Siófok ellen, szép gólokat lőttünk. Az eredmény mindenkinek jót tett, de a Diósgyőr elleni már egy másik mérkőzés lesz. Nem szabad abból kiindulni, hogy szerepeltek az utóbbi időben. Hazai pályán biztos nagy erőket mozgósítanak majd, hogy megszerezzék a három pontot, nekünk azonban úgy kell teljesítenünk, mint a múlt héten. Arra számítunk, hogy sikeresek leszünk szombaton.
A mérkőzésen Rakaczki Bence, a sérülés után lábadozó Csirszki Martin, Mohamadou Abdouraman, Gosztonyi András trió, illetve a térdsérüléssel bajlódó Tajti Norbert mellett nem léphet pályára minden bizonnyal Elek Ákos sem, aki a gyomorrontás után meggyógyult, ám az MTK ellen rúgást kapott a lábára, így nem tudja vállalni a játékot. A DVSC-nél Nagy Zoltán, Szakály Péter és Rezes László sérülés miatt nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére, eltiltott egyik oldalon nincs.
Ezúttal így kezd Kovac Zoltán DVTK-ja: Ribánszki – Vági, Hanek, Kádár, Gohér – Fernando, Takács – Bacsa, Gallardo, Luque – Seydi. Kispad: Ambrusics, Nagy T., Vadász, Tisza. Rudolf Gergely nincs a keretben.
Kondás Elemér kezdő tizenegye: Verpecz – Bernáth, Máté, Mészáros, Korhut – Ramos – Bódi, Czvitkovics, Ferenczi – Kulcsár, Coulibaly.
Cserék: Poleksiæ, ©imac, Szűcs I., Bouadla, Sidibe, Spitzmüller, Pölöskei.
– Azt várom, hogy nagy meccset játszunk, sok futást, de intelligensen, nem ész nélkül. Nem kell attól félni, ha az ellenfél erősebb, hiszen nem mindig a támadásról szól a futball. Van, hogy őrizni kell a 0–0-t, és egy kontrából betalálni. Azért fizetik a futballistákat, hogy a legtöbbet hozzák ki magukból. Nincs benne senki szerződésében, hogy kezdenie kell minden mérkőzésen. Sok összetevője – taktikai, erőnléti stb. – van, hogy miként küldöm pályára az együttest, persze a mérkőzés után mindenki okosabb, s tudja, hogy lehetett volna nyerni. A múlttal nem törődünk, a lényeg, hogy a gyerekek fejlődjenek – mondta a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón Kovac Zoltán.
DVTK – DVSC 3–3 (1–1)
Miskolc, diósgyőri stadion, 4327 néző. V.: Kassai V. (ifj. Tóth V. és Szalai D.).
DVTK: Ribánszki – Vági, Hanek, Kádár, Gohér – Fernando, Takács – Bacsa, Gallardo, Luque – Seydi. Megbízott vezetőedző: Kovac Zoltán.
DVSC: Verpecz – Bernáth, Máté, Mészáros, Korhut – Ramos – Bódi, Czvitkovics, Ferenczi – Kulcsár, Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér.
Csere: Seydi helyett Tisza (56. p.), illetve Kulcsár h. Sidibe (55. p.), Ferenczi h. Spitzmüller (84. p.), Bódi h. ©imac (92. p.).
Gól: Fernando (40. p.), Luque 11-esből (77. p.), Gallardo (86. p.), ill. Kulcsár (23. p.), Coulibaly (62. p.), Bódi (66. p.) , Coulibaly (88. p.).
Sárga lap: Takács (79.p.), Gallardo (81. p.), Luque (81. p.), ill. Ramos (5. p.), Máté (30. p.).
Soós P.
fotó: F. Kaderják Cs.