Ugrás a tartalomra

„Jó az öreg a háznál”

Létrehozva
Mint arról korábban beszámoltunk, Deák Bárdos Mihály nyerte múlt hét vasárnap a 120 kg-osok küzdelmét a kötöttfogású birkózók Cegléden rendezett országos bajnokságán, ezzel biztosítva részvételét a szeptemberi, budapesti világbajnokságon. A diósgyőri birkózóban óriási bizonyítási vágy volt, mert meg akarta mutatni, hogy jó még az öreg a háznál.
A diósgyőriek ötszörös vb-ezüstérmes klasszisa a viadalon többek között Kiss Balázst, a 96 kg 2009-es világbajnokát, illetve Lám Bálintot, a tavalyi junior vb-győztest múlta felül, ezzel pályafutása 14. magyar bajnoki címét szerezte meg.

– Az év elején leültünk egyeztetni edzőmmel, Repka Attilával, illetve a válogatott szövetségi kapitányával, Struhács Györggyel, és abban maradtunk, hogy az év elején két versenyen indulok. A szombathelyi magyar nagydíjon bronzérmet szereztem, a másik cél pedig a magyar bajnokság volt. A felnőtt Európa-bajnokságon nem akartam indulni, míg az ob-n bizonyítani akartam, hogy súlycsoportomban a legjobb vagyok még mindig idehaza. Folyamatosan készültem a magyar bajnokságra, ahol megmutathattam, nem kell leírni, jó az öreg a háznál. Arról is döntött a bajnokság, hogy ki utazik három hétre Colorado Springsbe, az Amerikai Egyesült Államokba a csapattalálkozóra és az ottani edzőtáborba. Emellett fontos állomás volt a viadal a budapesti vb-n való részvételhez.

– Hogyan emlékszik vissza, miként értékeli a meccseket?
– Az egyik ellenfelem azt nyilatkozta az országos sportnapilapban, hogy el akarja söpörni a legendát, és hogy nem érdekli a búcsúja. Nem túl jó hangvételű cikk volt, ezért is dolgozott bennem a dac, hogy lehet még rám számítani. Amikor lejöttem a szőnyegről, oda is kiabáltam neki, hogy „most nyilatkozzál!”. Sokan megértették cselekedetem, mert megpiszkálta az alvó oroszlán bajszát.

– Mivel győzte le szakmai szempontból az ifjúsági világbajnokot?
– Az egész verseny folyamán nagyon koncentráltam, látszódott, hogy feszültebb vagyok az átlagnál. Az járt a fejemben, hogy nem állíthat meg senki, végig kell gázolnom a mezőnyön. Rögtön az első körben a 96 kg 2009-es világbajnokával találkoztam. Két elég sima menetben győztem le, az elsőben megpörgettem, a másodikban kivédekeztem a támadását. Két sima meccs jött ezután, majd a döntő, amelyben szintén két sima menetben sikerült nyernem. Az elsőben levittem és kivédekeztem az akciót, a másodikban pedig passzivitásért megintették az ellenfelem, így bezsebeltem a bajnoki aranyat.

– A „csak azért is” dolgozott benne?
– Egy egészséges dac volt bennem, hogy nem elég nyilatkozni, tenni is kell érte. Persze vigyázni kell, hogy ne forduljon a visszájára a kellő akarás.

– Nagy valószínűséggel így Deák Bárdos Mihályt láthatjuk a nehézsúlyúaknál a szeptemberi, hazai vb-n.
– Struhács György mondta nekem és le is nyilatkozta, ha semmi nem jön közbe, engem indítanak. Egyrészt azért, mert szerintük megérdemlem, hogy Budapesten búcsúzzak el a nemzetközi élmezőnytől, másrészt, mert kiharcoltam magamnak a szőnyegen. Megmutattam a magyar bajnokságon, hogy én vagyok még a legjobb súlycsoportomban.

J. I. – S. P.