Az idén hatodik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Rexroth Penumobil versenyt május 11-én Egerben, melynek miskolci stábja az újoncokból álló Dairp, az idén másodszor rajtvonalhoz álló Mekk MestAIR és a búcsúfutamra készülő PUFFOGÓK csapat lesz.

„Ha már egyetlen érved sincs, humorod még mindig kisegíthet.” – A Dairp nevet viselő és újoncnak számító csapat idén először vesz részt a Pneumobil versenyen. Nevüket a népszerű internetes mémtől, Derp-től kölcsönözték, amibe egy frappáns szójátékkal az air – azaz levegő – szót keverték bele. A mottójuk egyben a csapat filozófiáját is tükrözi: a felmerülő problémákat kihívásként, a hibákat pedig humoros öniróniával kezelik. Céljuk a versenyen való sikeres részvétel, a tapasztalatgyűjtés és nem utolsó sorban a jó hangulat.
"”MEkk MestAIRnek sem ez, sem emez nem lehetetlen! Mekegve szegel, reszel, teker, kever, rendre remekel, s versenyt nyerve, nevetve elszelel!” – A MEkk MestAIR csapat tavaly az Eger Város által felajánlott „Legötletesebb konstrukció” díjával tért haza, így nem volt kérdéses számukra, hogy szeretnének-e újra nevezni. Idén újult erővel, titkos fegyverüket, a „Mekk 2” -t bevetve vágnak neki futamoknak.
„Puffogunk, mint a vipera: Halálosan, gyorsan!” – Mint igazi gépészeket, a mozgó alkatrészek és szerkezetek mellett a sörkorcsolya és a fedett pályás kalapemelgetés érdekli őket a legjobban. Ez lesz az idei harmadik és egyben utolsó versenyük, így mindent megtesznek, hogy emlékezeteset alkossanak.
minap.hu