Ugrás a tartalomra

Fejlesztések a 65 éves mentőszolgálatnál

Létrehozva
Az Országos Mentőszolgálat 2013-ban ünnepli megalakulásának 65. évfordulóját. Ebből az alkalomból ünnepi megemlékezést tartottak a kormányhivatal dísztermében, ahol a jövőről, vagyis a tervezett fejlesztésekről is szó esett. Ezek között elhangzott: felújítják a miskolci mentőállomást is.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője nyitotta meg az ünnepséget, melyen részt vettek a rendőrség, a katasztrófavédelem, egyéb társszervek, kórházak, a megyei települések vezetői, Miskolc várost Kiss Gábor alpolgármester képviselte. De jelen volt a mentőszolgálat szinte teljes országos vezetése, Burány Béla országos főigazgató is, aki ünnepi köszöntőjében méltatta a bajtársak áldozatos munkáját.

mentoszolgalat_130506_ja_13.jpg

Szalontai László, a miskolci állomás munkatársa vetítéses előadáson mutatta be a mentőzés hőskorát, a szolgálat kialakulását, az 1948. május 10-ei indulást és az azután eltelt évtizedeket napjainkig. Külön kitért az autók, az oktatás, a rendszer fejlődésére is.

breitenbach_geza_130506_ja.jpgAz OMSZ jelenéről és jövőjéről már Breitenbach Géza, az OMSZ Észak-magyarországi Regionális Mentőszervezet orvosigazgatója szólt az egybegyűlteknek. Az elmúlt év kapcsán elhangzott, 51 ezer riasztáshoz vonultak, átlag 15 percen belül ér ki a mentőautó, ami megfelel az uniós átlagnak, de természetesen folyamatosan dolgoznak a javításán. Részt vettek 11 tömeges baleset és számtalan természeti katasztrófa mentési munkáiban is a társszervekkel.

Beszélt a speciális mentési feladatokról is, hiszen a megyében az országos átlaghoz képest a természeti adottságok miatt magasabb a barlangi, hegyi, síbalesetek utáni mentés, de a természetei katasztrófák mellett a jelen lévő veszélyes, vegyi anyagokkal foglalkozó üzemek kapcsán is felkészültnek és naprakésznek kell lenniük.

mentoszolgalat_130506_ja_6.jpg
Az orvosigazgató szólt a fejlesztésekről is, mint elhangzott, ezeket úgy tervezik, hogy az ország minden pontján érezhető legyen a változás, az ellátás javulása. Ennek érdekében az ország 22 pontján új mentőállomást építenek, ebből hármat a megyében. Jelenleg ugyanis három úgynevezett fehér folt van megyénkben, ahol a vonulási idő hosszabb, mint 15 perc, ezeket a részeket látja majd el gyorsabban az Aggteleken, Krasznokvajdán és Sárospatakon épülő három új állomás.

Hatvan mentőállomást újítanak fel az ország területén, ezek közé tartozik a miskolci, a szerencsi, az encsi és a ricsei is. Új mentőautókat is kap a szolgálat, melyből megyénkbe is jut, de eszközbeszerzések és programok is indulnak annak érdekében, hogy a magyar mentőszolgálat európai színvonalon tudjon működni.

mentoszolgalat_130506_ja.jpg

A kulturális programokkal is tarkított ünnepi műsor orvosigazgatói elismerések átadásával fejeződött be.

Horváth I.
Fotó: Juhász Á.