– Örülök, hogy a szakág egy év szünet után visszatér szűkebb otthonunkba, és hosszú idő után a bükki, klasszikus pályákat is használhatjuk – mondta a miskolcrally.hu-nak Adamovits Márk, a 19. Miskolc Rally főszervezője.
Az ORB-ben az előfutókkal együtt közel hatvan, a Rallye2-ben majd harminc, a historicosoknál pontosan egy tucat páros indulása várható – olvasható a verseny honlapján.

A prológ szombaton, a Népkerti Speedway Arénában lesz: az első autó délután 3 órakor rajtol. Ezt négy gyorsasági követi még aznap, míg vasárnap hajnal 2 órakor a Bükkszentlászló – Bükkszentkereszt közti gyorsaságival folytatódik a Miskolc Rally. A prológon emelkedő rajtszám szerint indulnak majd a párosok, de a Historic, az ORB és a Rallye2 után még a sprintmezőny is érkezik. A szervizpark ezúttal is a Lorántffy utcai autószalonban lesz.

A magyar bajnokság szezonnyitóját, az Eger ralit a Kazár Miklós, Szőke Tamás kettős nyerte, megelőzve a Herczig–Bacigál párost és a szlovák Melicharek–Melicharek duót.
– Eldöntöttem, Miskolcon próbálunk egy kicsit a nézőknek is kedvezni. Már Egerben rengetegen, 4-5 ezren voltak a rajtnál, rég láttam ilyet. Bükkszentlászlón is biztosan nagyon sokan lesznek. „Jó buli” az éjszaka hallgatni az erdei hangokat. Felkészülünk a versenyre, ahol többen vannak, ott picit húzgáljuk majd a kéziféket, látványosan megyünk – mondta el a Miskolc Televíziónak Kazár Miklós.
A pilótával készült riportot a keddi Sportpercekben láthatják az érdeklődők 18.25-től.

A Bükkszentlászló – Bükkszentkereszt és a Lillafüred – Mályinka közötti gyorsasági szakaszon lesznek korlátozások, ezért a verseny rendezősége a közönség együttműködésére és megértésére is számít. A szervezők ajánlása szerint a helyszíneket tömegközlekedéssel érdemes megközelíteni mind a miskolci, mind a többi borsodi helyszín esetében.
Részletes program itt »
minap.hu
Képeink a 2011-es gépátvételen készültek. Fotó: Juhász Á.