Ugrás a tartalomra

Ötödikként zárt Kiss Pál

Létrehozva
Hétvégén a mogyoródi Hungaroringre érkezett az Auto GP. A sorozat magyarországi versenyén a miskolci Kiss Pál Tamás mindkét szabadedzésen és a délutáni időmérőn is a második helyet szerezte meg, a két futamon pedig az ötödik helyen zárt.
Remekül sikerült Kiss Pál Tamás hazai bemutatkozása a hétvégén. Ugyan a versenyen, mindkét futamon az ötödik helyen zárt, de a miskolci versenyző a második legjobb időt autózta a két szabadedzésen, majd az időmérőn is, így a pilóta első Auto GP-s versenyén minden várakozást felülmúlt teljesítményével.

– Jól indult a nap, és szerencsére jól is végződött – újságolta az időmérő után Tamás.

Mint mesélte, az első szabadedzésen még kopott gumikon futott, ennek ellenére jó volt a tempó, így végzett az előkelő második helyen.

kisspaltamas_hungaroring2_130504.jpg

– Úgy alakult, hogy végig ebben a pozícióban maradtunk, egész nap. A második szabadedzésen ugyan nagyon közel voltunk hozzá, hogy legyőzzük Vittorio Ghirellit is, de négy ezredmásodperccel ott is gyorsabb tudott lenni nálunk, és vele az időmérő edzésen sem tudtunk mit kezdeni – tette hozzá a verseny előtt a miskolci Auto GP-versenyző. – A szabadedzéseken mutatott tempóm láttán, és annak tudatában, hogy még bőven volt bennem és az új gumikban is tartalék, bevallom, titkon bíztam benne, hogy összejöhet a pole pozíció. Úgy gondolom azonban, hogy ezzel a második hellyel is elégedettek lehetünk így elsőre, hiszen mégiscsak most először versenyzek az Auto GP-ben, ezzel az autóval. Úgy érzem, egy jó rajttal és egy jó stratégiával akár a győzelem sem elérhetetlen. Itthon vagyunk, jó idő van, gyorsak vagyunk, miénk a második rajtkocka – értékelt.
 
Végül Kiss Pál Tamás az első futamon ötödik helyen ért célba, így délután a negyedik helyről kezdhette a bizonyítást, végül a második futamot is az ötödik helyen zárta, de végig gyorsabb volt többek között az ex-forma1-es Narain Karthikeyannál is.

K. J.